A paprikás krumpliban az a legjobb, hogy olcsó. Emellett persze finom és laktató is. De hát egy háziasszony csukott szemmel, hátrakötött kézzel, fejen állva is megfőzi.

Viszont tudjuk mi ezt máshogy is csinálni. Lassan a csapból is a bioélelmiszerek folynak, az egészséges étkezés üli torát a tisztességes csülökpörköltben megőszült családanyák felett. A gyereknek csak ökokaját adjunk, attól lesz nagy, vagy ha nem, hát szép, de legalább egészséges. De tényleg ennyivel jobb? Ha már paprikás krumpli, ha már emelkedő árak, ha már egészséges étkezés, úgy döntöttünk, adunk nekik. Összeeresztettük az olcsót az egészségessel, és megpróbáltuk kideríteni, hogy mi a különbség a boltban kapható, és a biopiacról beszerezhető alapanyagok között. A bajok már a beszerzésnél kezdődtek. Biopiacok vannak, voltak és lesznek. Csak nem mindig nyitva. Illetve inkább zárva, kivétel szerdán és szombaton. De ha nem jó ez a két nap, akkor sem kell kétségbeesni, van biobolt is, elszórva, imitt-amott. A bevásárláshoz így oda-vissza csaknem két órát utaztam, hogy a kiválasztott boltba „beugorjak”. Odabent egzotikus élelmiszerek és egzotikus árak fogadtak. Viszont volt minden, amit kerestem, bioszalonna, biokolbász, biokrumpli és biohagyma, meg természetesen biofűszerpaprika. Hárman segítettek krumplit választani, hogy a legideálisabb fajtájú burgonya kerüljön a lébe. A kasszánál kisebbfajta sokkot kaptam – 3320 forintot fizettem. Jó, ebben benne volt a fűszerpaprika is, rettentő drágáért, amiből két kiskanálnyit használtam csupán, de ha már lúd, akkor legyen kövér.

A sima piac nincs messze tőlünk, az egész bevásárlás fél óráig tartott, eldiskuráltam a zöldségesemmel is, de nála csak egyféle krumpli volt, viszont cserébe megtudtam, hogy ő is őstermelőtől veszi, csak nincs rajta a „biopecsét”, ezért nem olyan drága. Viszont kevésbé volt szép, mint biotestvére. Kolbászból is a legolcsóbbat vettem, tejfölért pedig elsétáltam a boltba, ahol a saját márkás darab vándorolt a kosaramba.

A nagy bevásárlás után otthon ért a következő meglepetés. Némi gyanakvással kóstoltuk meg a bio mangalicakolbászt, ám az első katona után kiderült, remek alapanyaggal fogunk dolgozni. Hasonló élményünk volt a mangalicaszalonnával is, amit zsírjára pirítottunk, és kenyérrel faltunk be – jóízűen. Az alapanyagok tehát rendben voltak. A krumpliról már szóltam, abból szebb volt a biováltozat, a hagymára sem lehetett panasz, irdatlanul csípte a szemem.

Innen már szimultán főztünk, az eljárás és a mennyiségek ugyanakkorák voltak, a főzési idő pedig nagyjából megegyezett.

Talán egy paraszthajszállal (10 perc, nem több) nyert a piaci krumpli. Be kell, hogy valljam, a fűszereknél viszont csaltam egy kicsit. Már a fűszerpaprikánál is berzenkedtem, amikor csaknem ezer forintért vásároltam egy 10 dekás adagot a bioboltban, a só, a bors és a kömény viszont már kicsapta volna a biztosítékot, így ezeket a saját konyhámból kölcsönöztem az egészséges változatba is.

A nagy teszt: a szerkesztőség kiéhezve várta az elkészült műremekeket. Majd tanácstalanul meredtek bele a tányérokba.

„Te ezeket meg tudod különböztetni?” – naná, hogy meg tudom, csak emlékszem rá, melyik kolbász hogy néz ki a paprikás lében! A kóstolás viszont megosztotta a társaságot. Na, nem a főzési tudományommal volt gondjuk (vagy csak nem merték mondani), csupán fogalmuk sem volt arról, melyik a bio- és melyik a piaci koszt. Ketten váltig állították, hogy a két étel egy és ugyanaz – az ilyeneknek tulajdonképpen kár is főzni. Két másik tesztelő viszont akár a kisujját is feláldozta volna, annyira biztos volt benne, hogy tudja, melyik a biopaprikás krumpli – rosszul. A többiek ugyan eltalálták, melyik étel melyik, ám a szemekben inkább kérdőjelek voltak, mint bizonyosság. Amiben viszont utólag mindenki megegyezett az az, hogy a biokrumpli sokkal jobb volt, és ízesebb, mint sima társa. A kolbászról nem voltak a kollégák ilyen jó véleménnyel, a nyersen még fűszerekben gazdagnak tűnő biomangalica a főzés során elvesztette karakterességét, szemben egyszerű társával, amelyben a kömény, a fűszerek és a mindent elsöprő kolbászíz a főzés során még markánsabbá vált. Paprikaügyileg sok különbséget nem tudtunk felfedezni, a színe mindkét ételnek hozta az elvárt pokolvörös tónust. A szalonna pedig szalonna, bárki bármit mond.

Összességében tehát kikiálthatjuk nyertesnek a bioételt, hiszen jobb és finomabb volt, mint „nonbio” társa. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy mennyi idő alatt, és mennyi pénzért sikerült megvásárolnunk az alapanyagokat, már korántsem ilyen vidám a helyzet. Az viszont biztos, hogy vannak még lehetőségek a bio­élel­miszerben, legközelebb talán egy fajsúlyosabb húsétellel is megpróbálkozunk majd – akkor, ha megjön a fizetés.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!