Lehalkított harcos

A program háromnegyed éve megszűnt, a díjátadón méltatott tevékenységet a műsorvezető a köztévén egyelőre nem tudja folytatni. Veiszer Alindával beszélgettünk. 

– Szeretettel gratulálunk az akadémiai díjhoz. Munkaadója, az MTVA is megtette ezt? 

– Az MTVA honlapján kint van a gratuláció, a híradóban elhangzott, személyesen csak a közvetlen főnököm, Rockenbauer Zoltán és pár kollégám tette meg. A díjaimnál általában így van ez, azok gratulálnak, akik kedvelnek. És a Facebookon egy temérdek néző, azért az nagyon jólesett.

– Legnépszerűbb műsora, a Záróra megszüntetése után pár hónapig futó Éjjeli őrjárat a múlt év végén befejeződött – a Duna 2 átalakítása miatt. Január 1-je óta nincs műsora, de a szerződése még érvényben van, magyarul: munkahelye van, de munkája nincs.

– Olyasmi. Műsorötleteket adok le időnként – eddig négyet –, egyelőre eredménytelenül. Az MTVA vezetője többször is bátorított, de a zrt.-k vezetői nem éppen. És hát az átalakult közmédia rendszer olyan, hogy a megrendelő és a gyártó szándéka is kell egy műsor elkészültéhez. Nekem a legkevésbé kellemes ez a kényszerpihenő, bár – bevallom – rám fért. Az elmúlt hat év nagyon kemény volt a heti 4-5 Zárórával és az egyéb műsorokkal. Persze közben az élet is hozzátette a magáét, babát várok, úgyhogy most leginkább abban bízom, hogy utána történik valami, mondjuk 2013. január 1-jétől. Ha akkor nem, talán később, én most kivárok és reménykedem. Akkor talán több közszolgálati tartalomra lesz igény az új műsorstruktúrában, ami most első sorban a nézettségre fókuszál.

– A nézettségi adatokkal nehezen magyarázható a Záróra – amelyben kifejtett tevékenységéért tulajdonképpen megkapta az akadémikusok elismerését –, majd az Éjjeli őrjárat megszüntetése…

– Amikor befejeződött az Éjjeli őrjárat, nagy volt az elkeseredettség a társaságban. Úgy éreztük, hogy elindult valami, a nézettség is ezt igazolta, próbáltunk izgalmas vitatémákba belenyúlni, hogy ne menjünk el amellett, hogy például mi van az Új Színházzal, vagy éppen Károlyi Mihály szobrával.

– A szóbeszéd szerint meglehetősen behatárolt volt a mozgásterük az adott műsorban.

– Azokban a műsorokban, amikben én közreműködtem, nem kötöttem olyan kompromisszumot, amit ne tartanék vállalhatónak. Sokat harcoltunk, de megérte. Büszke vagyok arra a csapatra, akikkel végigcsináltuk ezt a három hónapot.

– Tavaly nyáron, a nagy elbocsátási hullám idején azzal fejezte ki tiltakozását, hogy nem írta alá az új szerződését. Aztán mégis maradt.

– Nagyon nehéz helyzet volt. Túl sok remek kollégám került lapátra ahhoz, hogy egy hang nélkül beletörődjek az új helyzetbe. Időt akartam, hogy lássam, mi lesz. Semmi nem lett, mindenki elfogadta, jól van így. Ráadásul régi szerkesztő kollégámmal, Bertha Livivel nem láttuk, hogy valami értékeset tudunk majd előállítani. Aztán kibontakozott egy olyan irány, az Éjjeli őrjárat terve, amihez nagy kedvünk volt, és azóta is van, lenne. Szeretek portrékat csinálni, vitaműsorokat vezetni, mindez létrejöhetett, ma már tudjuk, hogy három hónapra csak, de akkor nem volt érdekes, hogy ez a Duna 2-n és esetleg öt néző előtt történik. Azt érzetük, ha Duna 2, akkor Duna 2, ha öt néző, akkor öt néző, majd lesz belőle, tíz, húsz, száz, reméljük ezer is. És lett is. Azt hiszem, 3000 néző kezdte nézni a műsort, és ez a szám szépen lassan 50 ezer felé kúszott az általam látott statisztikák szerint. Ami persze nagyon kevés, de arányaiban, három hónap alatt gyönyörű növekedés.

– Kereskedelmi csatornáktól kapott megkeresést?

– Nem kell a kereskedelmi tévéknek az, amit én szeretek és tudok, minthogy az az elkeserítő látlelet, hogy nem nagyon kell sehol, mindenhol a könnyed szórakoztatás megy, most a közszolgálatin is. Ráadásul tele vagyok műsorötletekkel, él bennem a remény, hogy egyszer ezeket meg lehet valósítani. Próbálkozásnak érzem ezt a mostani időszakot, amiből remélem, hogy egyszer egy egészséges arány teremtődik meg. Szükség van kereskedelmi típusú műsorokra, de szükség van közszolgálatra is a közszolgálatban, ennek egyszer ki kell derülnie.

– A „várakozás” közben nem tétlenkedik. Úgy tudom, készül egy újabb interjúkötet.

– Igen, azokkal, akik a Zárórából kimaradtak. Szerettük volna meghívni őket, nem számoltunk a hirtelen megszűnéssel. Egész más ez a munka, mint a tévés interjúk készítése, sokkal kötetlenebb, nincs időkorlát, olyan is kijön, ami esetleg 50 perc alatt nem. Húsz interjú lesz, nem mondhatom meg, hogy kikkel, túl jó nevek, nem szeretném, ha a szeptemberi megjelenésig lecsapnának az interjúalanyaimra.

– Hamar jött a siker: huszonévesen önálló és sikeres műsor, díjak, népszerűség. Talán túl hamar…

– Igen, ezen mostanában, hogy van ez a megtorpanás, elgondolkodtam. 22 évesen kezdtem a médiá­ban dolgozni, és most vagyok 31. Kilenc év alatt sok minden megtörtént velem, ami másokkal egy nagyon hosszú élet alatt történik meg, sok irigyem is akadt, akik azt mondták, túl fiatal vagyok még mindehhez. Ez biztos így is van, csakhogy ez már nem olyan világ, hogy biztos lehetsz benne, hogy innen mész nyugdíjba. Dolgozni kell, ameddig tudsz, és azalatt elérni mindent, amire lehetőséged nyílik, és nyilván nem a díjakért, hanem magáért a munkáért. Ha ennek most vége van, és soha többet nem csinálhatok televíziós műsort, amit egyenlőre nehezen tudok elképzelni, akkor is azt mondom, hogy megérte, jó, hogy ez megtörtént velem az életben.

– És ha tényleg vége a tévézésnek?

– Már most is sok mindennel foglalkozom. Vezetek beszélgetéseket közönség előtt, a Müpában írókkal és a barátaikkal, hihetetlenül jó hangulatban, profi rendezővel és szerkesztővel, Novák Eszterrel és Keresztury Tiborral, valamint a Katonában, ahol minden hónapban Hatvan perc címmel igyekszem bemutatni a társulat egy tagját. Ezek folytatódnak, és már most szó van egy újabb, nagyon jó kis műsorról. Közben belekóstoltam az oktatásba, időnként lapoknak készítek interjúkat és elkezdtem a Közgázt. Erre a hosszabb távú terveimhez van szükség, amikben média és gazdaság összekapcsolódik. Ez egy tudatos építkezés, hogy legyen ez is, az is, diploma meg nyelvvizsga, meg minden, aztán meglátjuk, hogy mire lesz lehetőségem. Semmiképpen sem hasztalan, közelebb kerülök egy olyan szférához, amitől elég távol voltam, de mindig is érdekelt.

– Egy ilyen díj – mint ez az akadémiai, amit tudósoktól kapott, amivel megköszönték önnek, hogy közvetíti a munkájukat – nem kötelezi folytatásra? A királyi tévét nem kötelezi?

– Csak magamról tudok beszélni. Én is ezt éreztem, amikor elmentem a Magyar Tudományos Akadémiára átvenni a díjamat. Egy csengettyűvel jelezték, hogy kezdődik a közgyűlés, méltóság, tradíció és súly volt benne. Láttam ismerős arcokat, és persze ismeretleneket is, akikről szeretnék tudni és tudatni. Végighallgattam egy előadást az agyban lévő nem szinaptikus kapcsolatokról, érteni véltem, és azt éreztem, hogy van ebben még bőven. Olyan sok fontos dologról, tudományos és művészeti eredményekről nem tudunk, és nagyon rossz út, ha ebbe beletörődünk.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!