Nemcsak a magyar narancs ügyében, de most is igencsak túljártunk a hanyatló Nyugat eszén. Ünnepelt világsztár lesz a magyar kaviár, a hortobágyi camembert, a parenyicás croissant, de még a szürkemarhás pizza is. Nem hiába, értünk hozzá!
Sok az nekünk pirospaprikás-hagymás nemzetnek. Így nem is csodálkoztunk, hogy lépten-nyomon a trendi bundás kedvencbe, a mangalicába és a szociálpolitika új címerállatába, a kecskébe botlottunk.
A pódiumon fellépett a Toros Trió, de ne ám három jól megtermett citerás legényre gondoljunk! Jelen esetben a mesterhármas csak fogyasztás után ad ki hangot, mivel az országkolbász, a májas hurka és a véres hurka tekergett a színpadon. Az országkolbász kerül netán az országalma helyébe?
Ha már a büszke magyarságnál tartunk, kóstolgassuk egy cseppet új reménységeinket, kikről első hallásra azt gondolnánk, hogy bizony ők már egy másik hon gasztronómiájának elismert kiválóságai – persze volt itt már jelszó a magyar narancs is.
Illetve, ahogy egy lekváros – úgy értem, azt áruló – nénitől hallottam: „Sok bűnt elkövettünk, összevissza zabálunk mi mindent”.
Gyarmati Rudolf birtokigazgató a sajtkészítés igazi mestere, kinek a hortobágyi camembert a kedvence, ős Kajánként avat be minket a szakma rejtelmeibe. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrva kérdezi, hogy tetszem-e tudni egyáltalán mi az a teljes értékű tej? Választ sem várva, rávágja: rá lehet mutatni a tehénre, hogy ki volt az. Diós kecskesajtjától és kedves bocijai emlegetésétől könny csillog a szememben, egészen addig, amíg a folyamatos kaján mosoly az arcán értelmet nem nyer.
„Magába is csak azóta harapnék, amióta megláttam.” Huncut beszéd a jó magyar gazdánál sosem volt ismeretlen. Óriási lelkesedéssel mutatja legújabb üzleti fogását, amit „zabálnak” a kedves vásárlók, a croissant alakú parenyica sajtot.
Gondolatban már repülök is Párizs felé, hogy aztán jót röhögjek egy mademoiselle-en, aki a reggeli péksüteménye helyett, egy „illatos” parenyicába harap.
A vásár sztárvendége, azért mégsem holmi sajt vagy mezei kolbász, füstölt szalonna, hanem a luxus szinonimája: a kaviár.
Akarom mondani, a magyar kaviár. Állítólag a boldogság nem azon múlik, hogy krumplifőzeléket vagy kaviárt eszel-e vacsorára. Na, ezt Békéscsabán, a magyar fekete gyöngy otthonában, nem így gondolják. Ahol 30 gramm 13 ezer forintba kerül, ott azért megjön hamar a boldogság is.
No de lássuk milyen a prémium „magyar narancs”! Pap Krisztiánt, a forgalmazót kérdeztük a honi ikra tudományról.
Megtudtuk, hogy hivatalosan csak tokhalból lehet kaviárt készíteni. Minden más bóvli. Megkockáztatva egy biológiai elégtelent rávágtam, hogy ismereteim szerint a főszereplőnk, a tokhal, az bizony inkább a tengerhez húz. Nekünk meg az (még vagy már) nincs. Való igaz, ezért teremtették meg Békéscsabán a tokhalparadicsomot, egy mesterséges környezetet, ami optimalizálja eme halfaj minden létező igényét. Röviden: el vannak kényeztetve. Hat-nyolc évig dédelgetik őket, mivel ennyi idő után lehet csak kinyerni belőlük a kaviárt. Addig tart a wellness. Kérdésünkre, hogy mégis mekkora a magyar tokhalszaporulat Békésben, elképesztő választ kaptunk: 15 tonna. Két Komjádi uszoda, három Rudas fürdő, pár Szécsényi sem lenne elég, hogy ne egymáson lubickoljanak, és úgy növesszék magukban a sok-sok ezer eurót. Bizony eurót! Mert a legnagyobb felvásárló Franciaország. Mit jelent mindez? Hogy még a kényeskedő, sznobizmusáról oly híres francia gasztronómia is fel van készülve a magyar termékekre. Mert tudják, milyen a magyar törpe? Óriási.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
