Molnár Ferenc: A testőr, Pesti Színház

 
Eszenyi Enikő és Stohl András - jelenet A testőr című előadásból - Fotó: Almási J.Csaba

Egy nő bármit el tud hitetni egy férfival. Pláne, ha okos. És még inkább, ha színésznő. Valló Péter három felvonásban rendezte meg Molnár Ferenc komédiáját, amiben először látható együtt Eszenyi Enikő és Stohl András. Egy ünnepelt színészházaspárt alakítanak, s hiába imádja őket a közönség, otthon, a négy fal között hétköznapi problémával küzdenek: röpke egy év után kapcsolatuk kihűlni látszik. A férjet iszonyúan kínozza a féltékenység, ezért nem mindennapi tervet sző. Jelmezbe bújik és élete legnagyobb szerepére készül: testőrként magába kívánja bolondítani feleségét, így téve próbára annak hűségét.

Molnár Ferenc 1910 novemberében bemutatott komédiája életrajzi ihletésű: Varsányi Irénnek, a Vígszínház színésznőjének írta a darabot, akibe halálosan beleszeretett, ám a beteljesülés kudarcos véget ért: a színésznő férje párbajra hívta, Varsányi pedig ezek után házastársa mellett maradt. Az író e döntése miatt az öngyilkosságot is megkísérelte.

Szánni való, vicces és megható is tud lenni egy szerelmes férfi, aki végső elkeseredettségében mindenre képes, hogy megtartsa párját. Stohl mindegyik stációba bepillantást enged. Azonban hiába vannak többen a színpadon, nehéz nem Eszenyit nézni. Egy női ruhatár szinte minden fontosabb darabjában megjelenik: a nagy találkozásra készülődik melltartóban, nagyestélyiben megy az operába, békazöld miniruhában vall szerelmet, csipkés kombinéban pedig balhézik. És mindben jól mutat.

A házaspár elhidegüléséhez asszisztál a kritikát író családi barát. Kern András figurája bölcsen szemléli, ahogy a feje felett vitatkoznak, megszokott, fanyar humorát a nézők díjazzák is.

A pótanyát játszó Vári Éva pedig nevetésre ingerlően hozza a helyzetkomikumokra, kétértelmű mondatokra épülő karaktert.

Az az igaz, amit egy nő hazudik – mondja a férj, és Stohlnak ezt a megállapítását a mellettem ülő, agg úriember is halk egyetértéssel nyugtázta.

„1911. január 11-én hajnalban Szécsi Illés keramitkőgyáros és Molnár Ferenc író pisztolypárbajt vívtak egymással a nagykovácsi erdőben. 25 lépés távolságból kétszer lőttek egymásra, de végül egyikük sem sérült meg. A felek a párbajsegédek felszólítására sem békültek ki, ami nem csoda: a 33 éves Molnár Ferenc elszerette a gyáros 35 éves feleségét, Varsányi Irén színésznőt.”
(Nyári Krisztián: Molnár Ferenc szerelmi és házas élete)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!