Brazilok a ködben

A brit stílus sem az övék: még az angliai elit osztályban sem általános a rövid passz, jóllehet a liga legkiválóbb csapatai már régóta nem a „rúgd és fuss!” hagyományt követik, a trükköknél pedig változatlanul jobban honorálja a publikum a tempót és a küzdőszellemet.

Ráadásul néhány kitűnő brazil egyenesen „megégett” a Premier League-ben. Kleberson úgy szerződött a Manchester Unitedhez 2003-ban, hogy egy évvel korábban a százszázalékos teljesítménnyel világbajnoki címet nyerő brazil válogatott tagja volt – sőt, ha nem Ronaldo szerzi Jokohamában a döntő mindkét gólját, akkor valószínűleg az ifjú középpályást választják „a meccs emberének” –, ám az MU-ban mindössze húsz bajnoki mérkőzésen szerepelt, s azok többségén is „átesett az állított a labdán”, ahogyan azt mifelénk mondják. Nem járt sokkal jobban a másik manchesteri klubnál, a Citynél Elano és Robinho sem. Noha előbbi 62, utóbbi 41 alkalommal pályára léphetett az együttesben, mindkettőt nemegyszer le-, illetve becserélték, miközben egyik is, másik is főszerepet játszott Brazília 2007-es Copa America- és 2009-es Konfö­derációs Kupa-győzelmében. Jó, a múlt évi vb-n nem sikerült összehozni a Grand Slamet, hiszen a dél-amerikai együttes a legjobb nyolc között kiesett, de a búcsúban része volt annak is, hogy a sérült Elano nem játszhatott a negyeddöntőben (sem). Úgy nézett ki, Anglia jól megvan a brazilok nélkül, függetlenül attól, hogy a sárga mezes válogatott a szigetországban is roppant népszerű, sőt volt olyan angol–brazil barátságos meccs a londoni Wembleyben, amelyre előbb kivonult a házigazda team, majd jött a vendég egyűttes, amelyet a  műsorközlő így konferált be: „Hölgyeim és uraim, a világ legjobb csapata!” Ez persze a gentleman-magatartásból és az ugyancsak híres fair playből is fakadt, de Új-Zéland legjobbjai biztosan nem kaptak volna hasonló elbánást...

Most mintha a klubfutball tekintetében is áttörés kezdődne, hiszen a Chelsea-szurkolók új kedvence David Luiz. Aki nem kerülhetett volna Londonba, ha nem „ágyaz meg” neki Ramires. A két játékosnak korántsem az egyetlen közös vonása a származás; a védő és a középpályás is a tavasszal lesz huszonnégy esztendős; mindkettő a Benficában futballozott, mielőtt Albionba igazolt; s a múlt évtől, amióta Mano Menezes kapitány meghívta a keretbe David Luizt is, együtt játszik a brazil válogatottban.

Az egyhamar Góliáttá váló Davidról azt mondják Londonban: jött, látott, győzött. Vajon mit szól ehhez az ugyancsak válogatott középső védő Alex, a Stamford Bridge-i brazil konkurens, akinek hosszú sérülése szinte megnyitotta az utat Luiz előtt.

Mindenesetre David arról beszél, hogy igyekszik megvalósítani az álmot, amelyet édesapjának nem sikerült valóra váltania. A papa húszéves koráig az Atletico Mineiro labdarúgója volt, de aztán pályát váltott, és – ha nem is a gyepen – tanár lett belőle. David Luiz már São Paulo közelében született, az első osztályban viszont a Bahia állambeli Salvador csapatában, a Vitoriában mutatkozott be. Lisszabonban sem volt szegény, de most már annyit keres, hogy a családja több generációjának szavatolja a jelenét-jövőjét: heti 75 ezer fontot vesz fel a Chelsea-nél. „Áldom az Istent, amiért visszafizethetek valamit a szüleim­nek” – említette elérzékenyülten a Stamford Bridge legújabb ideálja, aki élete legnagyobb futballhősének még mindig a papáját tartja.

Ramirest nehezebben fogadták be az arisztokratikus kékek, sőt tavaly ősszel a Daily Mirror című napilap egyenesen kinevettette őt, mivel „minden idők legrosszabb brazil tizenegyébe” jelölte. Az összeállítás ez volt (zárójelben a játékosok angliai klubja): Diego Cavalieri (Liverpool) – Roque Junior (Leeds), Claudio Cacapa (Newcastle), Branco (Middlesbrough) – Kleberson (Manches­ter United), Ramires (Chelsea), Lucas (Liverpool), Mineiro (Chelsea), Gilberto (Tottenham) – Afonso Alves (Midd­lesbrough), Jardel (Bolton). Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy – Klebersonon kívül – Roque Junior is világbajnok volt 2002-ben; hogy a 72-szeres válogatott Branco három vb-n szerepelt, 1994-ben szintén világbajnok lett, és a valaha volt legragyogóbb brazil balbekkek közt a helye; hogy a felkent labdaművésznek valóban nem nevezhető Jardel 174 bajnoki meccsen 183 gólt szerzett a Portóban, illetve a lisszaboni Sporting­ban...

Ma már a 20-szoros válogatott Ramires is jobban áll Nagy-Britanniában, mint néhány hónappal ezelőtt, ha másért nem, hát azért, mert ő javasolta David Luiz szerződtetését. Carlo Ancelotti edző jól tette, hogy hallgatott rá, Roman Abramovics orosz klubtulajdonos viszont senkit nem kérdezett meg arról: elhozza-e Ramirest Lisszabonból vagy sem. A „cár” egyszerűen beleszeretett a középpályás játékába, és nem sajnált érte 22 millió eurót leszurkolni. David Luizért már 25 milliót fizetett...
Ami biztos: egy brazil már befutott Angliában. Ramires és Lucas még küzd az elismerésért, ahogyan Sandro (Tottenham) is. Ők hárman – David Luizzal együtt – rendszeresen bekerülnek Menezes kiválasztottjai közé, ám Brazília egyáltalán nem boldog ettől. Odavan viszont az ország új felfedezettjéért, az előbbieknél jóval finomabban futballozó, szédítő tehetségért, a tizenkilenc éves Neymarért.

Akiért a Chelsea már „sorban áll”. A múlt nyáron 25 millió fontot ígért érte a Santosnak, de nem kapta meg. (Nem utolsósorban azért nem, mert Pelé és Robinho – két Santos-idol – nem győzte figyelmeztetni a tinédzsert: még véletlenül se menjen Londonba!) Azóta Abramovics egyre csak srófolja a vételárat, miközben azt hangoztatja: „Nálunk van már Alex, Ramires és David Luiz, miért ne jöhetne akkor Neymar is?”

Nincs kizárva, hogy a brazil válogatott előbb-utóbb tényleg otthon lesz Londonban...

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!