„Dagesztán Détárija” – írta ironikusan egy internetes újság Dzsudzsák Balázsról, aki súlyos csalódást okoz Magyarország világhálós közvéleményének azzal, hogy az Anzsi Mahacskala csapatához készül.
Amúgy pedig Détári utólag azt mondta (előre nem mondhatta): az athéni együttes erősebb volt, mint a német.
Dzsudzsákért hasonlóan kiemelkedő összeget nem ajánlottak, elvégre az Anzsi 14,5 millió eurót fizet érte az Eindhovennek, amely egyébként ugyanolyan nehéz pénzügyi helyzetben van, amilyenben annak idején az Eintracht volt. Napjaink magyar futballsztárja tehát dönthetett volna a Hollandiában maradás mellett is; az más kérdés, hogy egyéb választása neki sem akadt. Noha itthon az évad közben szinte hetenként jelentek meg különböző „információk” arról, hogy a középpályás iránt „érdeklődik” megannyi nagy csapat, az igazság az: Dzsudzsák neve nem szerepel azon a listán, amelyen – a Guardian című mértékadó brit lap összeállításában – az ötven legkeresettebb labdarúgó sorakozik.
A továbblépést illetően a magyar játékos eleve kényes szituációban volt, hiszen – szemben a rendszeres hazai híresztelésekkel – az elithez tartozók nem kalkuláltak vele, márpedig az Eindhoven fölött már csak a legjobbak vannak. Dzsudzsák kiválóan játszott a PSV-ben, annak meghatározó labdarúgójává vált, s bár ez kiugró teljesítmény a magyar futball mai viszonyai között, ahhoz nem elég, hogy valaki az Arsenalhoz, a Barcelonához, a Manchester Unitedhez, a Milanhoz vagy a Real Madridhoz kerüljön. Ha ilyen szintű klubok komolyan foglalkoznak egy labdarúgó szerződtetésével, azt meg is veszik, mert az óriásoknál nem világrengető tétel 14,5 millió euró (bár óriási pénz az). Az említett ötvenes listán különben van balszélső vagy bal oldali középpályás bőven, de el kell fogadni, hogy – bármennyit fejlődött is Dzsudzsák – Bale, Michel Bastos vagy Ribery nevesebb játékos az eindhoveni magyarnál. Eliával talán konkurálhat a mi fiunk, mégis a holland kapott helyet az ötvenben, elvégre nem csupán az egyéni képességek befolyásolják a menedzsereket, klubvezetőket, hanem a hátország is.
Michel Bastos mögött ott van Brazília, Ribery mögött Franciaország, Elia mögött Hollandia, Dzsudzsák mögött pedig… (Ne tessék hozzátenni, hogy akkor mit kezdjünk Bale-lel és Walesszel. Ebben az összefüggésben ugyanis Bale elsősorban Premier Liga-játékos, ahogyan honfitársa, Giggs is az.)
Szóval, Dzsudzsák megüti a közvetlen élvonal utáni mezőny színvonalát, de árok van előtte, mert a következő dimenzióba már olyanok tartoznak, mint Alexandre Pato, Drogba, Fabregas, Falcao, Ibrahimovic, Kaká, Neymar, Sneijder. Ez bizony már más minőség… Idehaza sulykolták ugyan, hogy Dzsudzsák minden mércének megfelel, ez azonban nem igaz. A szenzáció hajhászása, illetve a vágyálmok kergetése vezetett ahhoz, hogy a kommentelők többsége pálcát törjön a mind ez idáig sokra tartott labdarúgó fölött.
Pedig Dzsudzsák (felteszem) csak reálisan gondolkodott. Mindenekelőtt megfontolta: annyi pénzre, amennyit az Anzsitól kap, jelenleg sehol másutt nem számíthat – itt nem a kivásárlási összegről, hanem a személyes jövedelméről van szó –, a döntést pedig megkönnyíthette, hogy az orosz bajnokság nemhogy nem gyöngébb a hollandnál, de erősebb annál. Megkockáztatom, az is felmerült a magyar játékosban: lesz-e még egyszer ilyen szerződésre lehetősége, hiszen minden évadban nem lehet olyan formát futni, amilyet Dzsudzsák 2010/2011-ben Hollandiában nyújtott.
Megy tehát Mahacskalába. Bár ez volna a magyar futball utóbbi negyedszázadának a legnagyobb szégyene! Akkor fenékig tejföl lenne minden.
Mert ez az igazolás legföljebb az ábrándozók kudarca…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
