Régi korokat idéz a Bajnokok Ligája, amelynek „tavaszi” nyitányát épp úgy februárban tartják, ahogyan a BEK- vagy KEK-mérkőzéseket rendezték az európai klubtornák hajnalán. A Vasas az év második hónapjában „vert be” harminchárom perc alatt négyet az Ajaxnak 1958-ban; Bene „Ferike” is februárban érte el az egyetlen gólt a Dunfermline–Újpest meccsen, 1961-ben…

Kapásból a magyarokra gondol az ember.

Pedig ebben a tekintetben semmiféle hasonlóság nincs: honfitársaink több évtizede szakítottak azzal, hogy a statisztákán vagy a negyedik alabárdosén kívül bármiféle szerepet játsszanak a nemzetközi labdarúgókupákban.

Jelzem, a Tottenham Hotspur is ritka vendég a kontinens első számú klubsorozatán. Az, hogy kedden nyolcaddöntőt vív, 1962-re emlékeztet, mert a londoni garnitúra akkor volt a topon a BEK-ben. Nem, nem hódította el a trófeát, de a legjobb négy közé került. Fél évszázaddal ezelőtti csapatának összeállítását (Brown – Baker, Norman, Henry – Blanchflower, Mackay – Jones, White, Smith, Allen, Dyson) úgy fújták Európában, akár a Benficáét, a Milanét, a Real Madridét; a jobbszélső Cliff Jonest „walesi varázslónak” hívták; az északír Danny Blanchflowert a tekintélyes The Times minden idők legkiválóbb Tottenham-labdarúgójának nyilvánította 2009-ben.

Az a gárda az első fordulóban 8-1-re intézte el a Górnik Zabrzét, és a döntőbe jutása egyetlen gólon múlt az Eusebio-féle Benficával szemben.

A mostani garnitúra többre tör. Gomes, a Spurs brazil kapusa azt mondta: „Igenis, miénk lehet a BL-trófea!”

A goal.com brit hírportál tárgyilagosabb. Így jellemezte a Tottenham riválisát, a Milant: „Elegáns, technikás, kreatív, gyakorlott”. A londoni együttest meg így: „A támadójátéka rendben, a védelme sebezhető”. Igaz, hozzátette, hogy a vörös-feketék csatárhármasa – Alexandre Pato, Ibrahimovic, Robinho – hajlamos arra a luxusra, hogy nemegyszer mesésen kialakított helyzeteit „elfelejtse” gólra váltani. Jelzem, a goal.com is megfeledkezett valamiről: nevezetesen arról, hogy – miközben a technika valóban a Milan mellett szól – a Tottenham dinamikájával az itáliai együttesé aligha vetekedhet. Amennyiben az angol csapat tempót tud diktálni, azaz képes lesz meggátolni, hogy a vörös-feketék hosszasan passzolgassanak, úgy komoly bajba kerülhet a BEK és a BL hétszeres győztese. A San Siróban amúgy is kisebb csodát tett az ősszel a brit alakulat, hiszen – a balbekk Bale mesterhármasával – 4-0-ról 4-3-ra zárkózott fel az Interrel szemben, igaz, ez a fordulat felkészíthette a Milant arra, hogy még vezetés esetén is nagyon vigyázzon a labdára.

Bölcs tippet adni nehéz, maradjunk hát annál, ami biztos: ez lesz a jövő hét egyik slágermeccse. A másik meg az Arsenal–Barcelona. Egyrészt azért, mert a korszakos csapattá váló katalán együttes fellépése újabban mindig különleges esemény; másrészt meg azért, mert a londoni Ágyúsoktól egyáltalán nem áll távol a Barca lebilincselő stílusa. A legnagyobb különbség a szereplők között abban van, hogy amíg a Barcelona szinte mindenütt és minden egyes riválissal szemben képes önmagát adni – azaz a legjobbat nyújtani –, addig az Arsenal törékeny. Ahogyan ma mondják: mentálisan gyengébb, mint minden egyéb tekintetben. Arsene Wenger garnitúrája az eddigieknél sokkal nagyobb eredményeket is felmutathatott volna már, ha a lelkierőt illetően is ötös – vagy legalább négyes – osztályzatot érdemelne. Ám a „fragile” feliratot rendre a csapat buszára kell festeni, amikor igazán fontos meccs, nagy ellenfél következik.

Márpedig a mai Barcelonánál nincs kiválóbb vetélytárs…

Így hát a legvalószínűbbnek az tetszik, hogy a gördülékenyen, kombinatívan, tetszetősen futballozó Arsenal áldozata lesz az etalonnak, a hovatovább futballfilozófussá emelkedő Guardiola edző mesterfokú társulatának. Igaz, David Villa megemlítette: „Ha olyan kvalitású csapat a rivális, amilyen a londoni együttes, akkor minden pillanatban figyelni kell az ellenfél valamennyi játékosára”. Ez vitathatatlan. De mit mondjon az ember, ha a Barcelonára tekint? Egyáltalán: megfosztható-e a labdától az a tizenegy, amely rendszerint hetvenszázalékos birtoklást mutat fel bármely ellenlábasával szemben? A Barcelona esetében talán még a hajdani Szovjetunióban sem emlegették volna a teljes leszerelést…

Megváltozott a világ: ma már a Sahtyor Donyecket kelet-európai védők ridegsége és brazil támadójátékosok „csiki-csuki”-ja jellemzi. Az ukrán klub keretében hét brazil van, és a hét esztendeje Donyeckben dolgozó román edző, Lucescu csapata tizenöt pontot szerzett a hat csoportmeccsen. „A Sahtyor az outsiderek legjobbika” – írják az együttesről, amely szerdán az Örök Városban az AS Romával találkozik. Esélyesebb a házigazda, de jellemző a 2009-ben UEFA-kupát nyert vendég felfutására, hogy Mexes, Juan, De Rossi, Fabio Simplicio, Perrotta, Menez, Borriello, Vucsinics ellenében sem „írható le” előre. Még akkor sem, ha régen játszott már tétmérkőzést, hiszen hosszú az ukrán tél…

Van még egy meccs a héten, a Valencia–Schalke… Aztán több nincs. Televíziós megfontolásokból ugyanis elnyújtják a nyolcaddöntőt, hogy annak mérkőzései a legkevésbé ütközzenek egymással. Kedden tehát Milan–Tottenham és Valencia–Schalke, szerdán Arsenal–Barcelona és AS Roma–Sahtyor Donyeck, majd február 22-én, illetve 23-án Köbenhavn–Chelsea, Lyon–Real Madrid, valamint Marseille–Manchester United és Internazionale–Bayern München.

Megint a régi korok… Tessék választani!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!