Nehezen viselte a FIFA, hogy az 1956 óta zajló Aranylabda-szavazás változatlanul rangosabb, mint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség húsz éve elindított World Player-választása. Ajánlatot tett tehát a Ballon d’Or-alapító France Footballnak, és az idén először közösen adta át az Aranylabdát a futballszervezet, valamint a francia szerkesztőség. Nem mondható, hogy kirobbanó sikerrel.
Mondanánk: mint a régi, szép időkben…
De nem mondhatjuk.
Mert bizony Alfredo di Stefano és Omar Sivori honosított spanyol, illetve olasz volt, és – ragyogó kvalitásain túl – a leginkább annak köszönhette a labdarúgó „Oscart”, hogy abban az időben az ibériai meg az itáliai klubok külön „sportot” űztek a dél-amerikaiak dél-európaivá avatásából. Az 1962-es világbajnokságra az olaszok benevezték a brazil Altafinit és Sormanit, az argentin Maschiót és Sivorit, míg a spanyolok Di Stefanót, Puskás Ferencet, az uruguayi Santamariát és a paraguayi Martinezt. Ennek azonban a FIFA akkori vezetése – az angol Sir Stanley Rous irányításával – a vb után gátat vetett, a France Football viszont 1995-ben kiterjesztette a megszavazható játékosok körét mindazokra, akik európai klubhoz tartoznak. Így nyert másfél évtizeddel ezelőtt a libériai George Weah, de az ő sikere egyáltalán nem kavart hullámokat, ellentétben Messi mostani diadalával.
A legfőbb probléma az, hogy a 2011-ben kihirdetett 2010-es végeredmény – amennyire tudta – zárójelbe tette a világbajnokságot, a futball (és a FIFA) legnagyobb, a sportvilág kiemelkedően legnézettebb eseményét. Messi ugyanis nemhogy főszereplő nem volt a dél-afrikai tornán (Argentína csapata a negyeddöntőben már-már megalázó, 4-0-s vereséget szenvedett Németország együttesétől), de a huszonhárom éves trükkművész egyetlen gólt sem rúgott. Az Aranylabda elhódításának másik két jelöltje, Iniesta és Xavi ellenben világbajnoki címet nyert.
Egyenesen történelmi elsőségről van szó.
Merthogy Spanyolország válogatottja még csak érmet sem érdemelt ki a korábbi vb-ken, Johannesburgból viszont mindjárt arannyal távozott.
Lehetne azt válaszolni erre, hogy az afrikai befutásért a spanyolok már megkapták megérdemelt jutalmukat, a Világ- kupát, ám az Aranylabda történetében mind ez idáig csak egyszer akadt arra példa, hogy európai vb-elsőség esetén ne a diadalmas válogatottból válasszanak győztest. A kivételes alkalom 1974-ben volt, amikor a világbajnoki ezüstérmes Johan Cruyff vitte el a pálmát, de az idő tájt megosztotta a földkerekséget az, hogy a Maier-, Beckenbauer-, Overath-, Gerd Müller-féle, otthon játszó – és a Rimet Kupát felváltó Világkupát elsőként elhódító – nyugatnémet vagy a „totális futballal” kirukkoló holland válogatott volt-e a jobbik. (A vitát a házigazdák 2-1-es győzelme sem zárta le, és 2007-ben, amikor a World Soccer című, mértékadó brit szaklap közzé tette minden idők legnagyszerűbb futball együtteseinek rangsorát, az 1970-es brazil válogatott, valamint az ötvenes évek magyar Aranycsapata mögött az 1974-es holland garnitúrát emelte a harmadik helyre.)
Ami biztos: 1966-ban a vb-n Anglia győzött, az Aranylabdát Bobby Charlton nyerte, és hasonló volt a helyzet 1982-ben Olaszországgal és Paolo Rossival, 1990-ben Lothar Matthäusszal és az NSZK-val, 1998-ban Franciaországgal és Zinedine Zidane-nal, 2006-ban Itáliával és Fabio Cannavaróval. (A többi esetben – 1958-tól számítva – dél-amerikai csapat volt a világbajnok; ötször Brazília, kétszer Argentína.)
Érthető, ha Spanyolországot megrázta a mostani döntés. A Marca című lap az edzők között győztes José Mourinho, továbbá Messi és Sepp Blatter FIFA-elnök fotóját közölte az első oldalán, ezzel a képaláírással: „Két óriás meg egy anti-spanyol”. Ehhez járult egy spanyol zászló, s hozzá a szöveg: „Íme, a lobogó, amelyet a FIFA elnöke olyannyira gyűlöl”. (Speciel Mourinho is úgy nyert, hogy a világbajnok válogatott szakvezetőjét, Vicente del Bosquét előzte meg.) A brit Guardian sem értette a sorrendet. „Ez nem a világ legjobbja-választás, hanem az év labdarúgójának a megszavazása – írta az újság. – Lehet, hogy napjainkban Messi az első számú futballista a Földön, de 2010-ben nem volt az, legalábbis a labdarúgás legnagyobb színházában, a vb teátrumában nem.”
Maga Messi sem tudott mit kezdeni a helyzettel: „Nem tudom, hogy valóban engem illetett-e a díj az idén – mondta. – Természetesen boldog vagyok, de a legnagyobb örömöm az, hogy két olyan kiváló klubtársam mellett állhattam a zürichi porondon, mint Iniesta és Xavi.”
A másik két barcelonai még Platininél is diplomatikusabb maradt…
Helyettük a Real Madrid-kapus Iker Casillas beszélt a csalódásról. „A világbajnok válogatottból hatan kaptunk helyet 2010 álomcsapatában: Puyol, Piqué, Xavi, Iniesta, David Villa és jómagam. De úgy tetszik, csak a tizenegybe tudtunk bekerülni – azon túl, hogy vb-aranyat nyertünk –, annyira már egyikünk sem volt jó, hogy aranylabdás legyen…”
A FIFA és a France Football házassága tehát korántsem torkollt mézeshetekbe. Ennek legfőbb oka az, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség megannyi tagországából a válogatott szakvezetője és csapatkapitánya voksolt, mármint a francia lap által megkérdezett európai újságírók mellett. Összesen 427-en adták le szavazatukat, és a sorrendet végső soron a futballban marginális országok képviselői határozták meg. A Fidzsi-szigetekiek véleménye ugyanannyit ért, mint a labdarúgás hagyományos nemzeteié…
Ám a France Football nem mutogathat a FIFA-ra. Mert ha csak a felkért tudósítók szavazatait vették volna figyelembe, akkor sem Iniesta vagy Xavi nyer. Hanem a holland Wesley Sneijder.
Aki ugyan vb-ezüstérmes, de aligha Johan Cruyff…
Mourinho álma
José Mourinho, a Real Madrid trénere nyerte a 2010-es esztendő legjobb labdarúgóedzőjének járó díjat. A 47 éves portugál mester Vicente del Bosquét, a vb-győztes spanyol csapat és Pep Guardiolát, a Barcelona edzőjét is maga mögé utasította. Mourinho tavaly triplázott az Interrel: begyűjtötte az olasz bajnoki címet, a kupát és Bajnokok Ligája-elsőséggel is megajándékozta a kék-feketék szurkolóit. Az első újságírói kérdésekre a maga utánozhatatlan stílusában válaszolt. – 10 év alatt segédedzőből a világ legjobb mestere lettem. Ezt nevezhetjük szenzációs produkciónak is – kezdte. – A trófea a személyes történetem része. De azoké is, akiket szeretek, és akik viszont szeretnek engem. A játékosaim nélkül senki vagyok. A legjobb csapat pedig az, amelyben a játékosok teszik jobb emberré az edzőjüket – vélekedett. José Mourinho könnyeivel küszködött, mikor egykori játékosa, Wesley Sneijder a pódiumról mondott köszönetet neki, miután beválasztották a világ legjobb tizenegy labdarúgója közé. Álma, hogy karrierje végén a portugál válogatottat irányítsa. – Addig azonban a világ legnagyobb bajnokságainak legjobb csapatait akarom a csúcsra vinni. Ez pedig már régóta nem álom, hanem valóság. A portugál embereknek addig is bőven jut a büszkeségből, hiszen Eusebio, Figo és Cristiano (Ronaldo) után, az enyémmel együtt immár négy Aranylabdánk van!
Á. D.
Altintop pipája
Hamit Altintop, a török válogatott és a Bayern München sztárja 2010. szeptember 3-án, a Kazahsztán elleni idegenbeli Eb-selejtezőn egy szöglet után a tizenhatoson kívülről, kapásból a jobb felsőbe vágta a labdát. A meccset 3-0-ra Törökország nyerte. Altintop csodálatos találatát a FIFA.com internetes lap felhasználói az év legszebbjének választották, így a 28 éves középpályás a zürichi Aranylabda-gálán átvehette a Puskás-díjat. A díjkiosztón Orbán Viktor kormányfő és Csányi Sándor, az MLSZ elnöke is ott volt. Az egy éve alapított Puskás-díj első győztese Cristiano Ronaldo volt. Altintop szerint nem ez volt élete legfontosabb gólja, de mindenképp a leglátványosabb. – Nem is olyan rossz érzés történelmet írni! – nyilatkozta. – Egy ilyen kapáslövés előtt nincs idő azon morfondírozni, rálőjük vagy inkább levegyük a labdát, egyszerűen csak bíznunk kell a szerencsénkben – mondta. – El kell ismernem, egész szép gól volt – heccelte Altintopot a kazahok kapusa, Andrei Sidelnikov, miután átadta a Puskás-díjat. – Legalább te is bekerülsz a krónikákba! – vágott vissza a győztes.
Ács Dániel
Nézze meg Mracskó Mihály 1996-os óriási kapáslövését (a találat 1:39-nél)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
