A nem is oly távoli múlt orosz teniszszépe, Anna Kurnyikova a pályán kevésbé, azon kívül azonban folyamatosan csúcsszinten teljesített: tudniillik a játéka helyett inkább a mutatósságát méltányoló reklámszerződései révén – nagyobbacska túlzással élve –: halálra kereste magát.

  <h1>Sarapova a csúcson

fotó: Kerim Oktem, MTI/AP</h1>-
  <h1>Sarapova</h1>-

Sarapova a csúcson fotó: Kerim Oktem, MTI/AP

- – Kép 1/2

Honfitársnője, a korábbi világelső, s átmeneti gyengélkedés után a legjobbak társaságába visszakapaszkodó Marija Sarapova nagyjából hasonló utat követ. A női ranglista vezető pozíciójának újbóli megkaparintására vajmi kevés az esélye, főként, hogy a héten lábsérülés miatt feladta a tokiói tenisztorna negyeddöntőjét, majd a közösségi oldalára feltette kórházi fotóját (lent látható). Azonban külcsíni adottságait ő is ragyogóan képes kamatoztatni, azt látványosan igazolja a Forbes legfrissebb „mérlegkönyve”: az amerikai gazdasági magazin kimutatása szerint Sarapova a földkerekség jelenlegi – s hozzáfűzendő: változatlanul – legjobban kereső női sportolója. Igaz, nincs még egy olyan sportág, ahol annyira sok és akkora bevételi forrást kínáló torna lenne, mint a tenisz, mégis kalapemelésre ösztönző, hogy az orosz „kraszávica” – bár tudjuk, szépség dolgában az ízlésskála szinte behatárolhatatlan – 25 millió dolláros éves bevételi szintre tornázta fel magát, mely magasságból jottányi visszaesést sem enged. „Tezaurációs” képessége különösen elismerést érdemlő annak fényében, hogy a summának csak töredéke, de legalább is erőteljesen kisebbik része ered a tenisztornákon összeütögetett pénzdíjakból, a jövedelem zömét megannyi támogatói szerződés, mindenekelőtt a „pipás” sportruházati világcéggel fennálló kontraktusa biztosítja. A megállapodás kimondja, hogy a pályán viselt öltözékén Sarapova semmilyen más terméket nem hirdethet, ahogyan amúgy az amerikai cég hasonló megszorítással fogadta szponzoráltjává például a férfitenisz két emblematikus figuráját, Rafael Nadalt és Roger Federert is. A szigorú kikötést azért kell ehelyütt külön megemlíteni, mert a pipajel tulajdonosai egy hatalmas kivételt éppen a minap tettek, mégpedig a kínaiak női élteniszezőjével, Li Nával, aki az első ázsiai teniszezőként a párizsi Roland Garroson egyesben Grand Slam-tornát nyert júniusban. A páratlan bravúr nyomán nemcsak a tengerentúli vállalatóriás – amely természetesen a gigantikus kínai piac kínálta óriási kereskedelmi lehetőségre való tekintettel mondott le Li esetében a kizárólagosságról –, hanem még vagy fél tucat további cég is az új sikerember, helyesebben – mivel férjezett hölgyről van szó – sikerasszony mellé állt, jókora támogatói pénzeket ajánlva fel neki. A kínai teniszező rögvest a legtöbbet kereső sportolók elitalakulatának tagja lett, szorosan felzárkózva Sarapova mögé, s csupán azért nincs még az orosz mögött közvetlenül a Forbes-listán – ahol is egyelőre a nyolcadik –, mert a kimutatás a tavalyi és az idei nyár közötti időszak adatai alapján készült. Vagyis Li egyéni szponzori szerződéseinek anyagi „áldását” még nem élvezheti, a következő lajstromban azonban ott lesz a jelképes dobogón már ő is.

Annyit tán még érdemes megjegyezni, hogy a „hivatalos” bevételi jegyzéken Sarapova csaknem dupla akkora összeggel éllovas, mint a mostani világranglista-vezető, az ezüstös helyen 12 és fél millió dollárral „szerénykedő” dán Caroline Wozniacki. Az első tízben heten teniszezők. Érthető: nincs még egy sportág, amelyben ennyi pénz van, és a nők a férfiakhoz hasonlóan értékesek. Ma már a Grand Slam-tornákon a férfi és női győztesek pénzdíja azonos.

 

A világ legjobban keresõ nõi sportolói:

1. Marija Sarapova (25 éves, orosz, teniszező) 25 millió dollár
2. Caroline Wozniacki (21, dán, teniszező) 12,5
3. Danica Patrick (29, amerikai, autóversenyző) 12
4. Venus Williams (31, amerikai, teniszező) 11,5
5. Kim Clijsters (28, belga, teniszező) 11
6. Serena Williams (29, amerikai, teniszező) 10,5
7. Kim Ju Na (20, dél-koreai, műkorcsolyázó) 10
8. Li Na (29, kínai, teniszező) 8
9. Ana Ivanovics (23, szerb, teniszező) 6
10. Paula Creamer (25, amerikai, golfozó) 5,5

Címkék: korrupció, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!