A magyar úszósport jelenlegi első számú versenyzője, a 26 esztendős Cseh László közel egy évtizede a világ élvonalába tartozik. Fejszámoló művésznek kellene lennie annak, aki meg tudná mondani, hogy hány érmet szerzett már olimpián, világ-, Európa- és országos bajnokságon.

 
Cseh László három olimpiai ezüst és egy bronz után Londonba aranyért utazik

Most azon dolgozik, hogy harmadik olimpiáján, Londonban (három olimpiai ezüst és egy bronz után) végre elérje a nagy álmát: az aranyérmet. Persze jól tudja, minden számban igen erős a nemzetközi mezőny. És már azzal is tisztában van, hogy a nagy ellenfelek egyike, Michael Phelps csak altatta a közvéleményt és a riválisokat, amikor azzal hitegette őket, hogy Londonban nem áll rajthoz a 400 méteres vegyesen.

Az úszással alig ötévesen ismerkedett meg, ami nem véletlen, mert „uszonyokkal” született. Édesapja Cseh László, sokszoros magyar bajnok úszó, két olimpián is, 1968-ban és 1972-ben képviselte Magyarországot.

– Szülői akaratra kezdett el úszni?

– Édesapám azzal a gondolattal vitt az uszodába, hogy minden gyereknek meg kell tanulnia úszni, és ha versenyző akar lenni, akkor az rá van bízva. Úgy tűnik, a génjeimben hordoztam édesapám tehetségét. Elég hamar jó eredményeket értem el a korosztályos versenyeken. Az első igazi siker, amire szívesen emlékszem vissza, az ifjúsági Európa-bajnokság, ahol arany-, ezüst- és bronzérmeket is nyertem.

– A nemzetközi mezőnyben, azaz a felnőttek között, mikor tette le a névjegyét?

– Erre a barcelonai világbajnokságon került sor 2003-ban, amikor ezüstérmet szereztem a 400 méteres vegyes úszásban.

– Ez a kombinált úszásnem a nagy elődökhöz, Darnyihoz, Hargitayhoz ha­sonlóan, összenőtt az édesapja nevével is, itt aratta és aratja legnagyobb sikereit. Tudatosan készült erre a versenyszámra?

– A kezdetkor minden úszásfajtával meg kellett ismerkednem, és az eredmények hozták úgy, hogy a vegyes lett a főszámom, de a gyorsúszástól a hátúszáson át egészen a pillangóig szinte minden számban arattam nemzetközi sikereket. Egyedül a mellúszással vagyok kicsit „haragban”, de szerencsére az utóbbi időben itt is sikerült javítanom.

– A vegyes a kedvence?

– Nagyon szeretem ezt az összetett számot, ám a 200 méteres pillangó áll a legközelebb a szívemhez.

– Ha már pillangó… nemrég fricska érte az országos bajnokságon, ahol kicsivel kikapott Biczó Bencétől.

– Biczó nagyon tehetséges srác, tudtam, hogy jó formában van. Nem mintha kisebbíteni akarnám az ő sikerét, de én az Európa-bajnokság és az olimpia miatt kemény munkából álltam oda.

– Ha végigtekint eddigi pályafutásán, van hiányérzete?

– Olimpián még nem sikerült aranyérmet nyernem. Nagyon bízom benne, hogy az ezüstök után Londonban végre sikerülhet a nagy álmom. Tudom, hogy nehéz lesz, mert Michael Phelps és Ryan Lochte is igencsak feni a fogát, mind a 400, mind pedig a 200 méteres vegyes aranyérmére. Ami a hiányérzetet illeti, van még más is: rövid pályán eddig nem sikerült világbajnoki aranyérmet nyernem.

– Hamarosan Európa-bajnokságot rendeznek Debrecenben. Hány számban fog rajthoz állni?

– Edzőmmel, Túri Györggyel és Kiss László szövetségi kapitánnyal megbeszélve a londoni olimpián a 200 és 400 méteres vegyes úszásban, valamint 200 pillangón szeretnék indulni, és elképzelhető, hogy a váltókban is ott leszek. A debreceni Eb-n, amely az egyik főállomás lesz a Londonba vezető úton talán ennél több számban is ott leszek a rajtkövön.

– Nemcsak a tengerentúlon, hanem Európában is akadnak ellenfelek?

– Természetesen a 200 vegyesen például a legnagyobb riválisom az osztrák Markus Rogan lehet, de a 400 sem lesz „fürdés” Debrecenben.

– Úszás mellett egyetemre jár.

– Valóban, műszaki egyetemre járok, azonban most, az olimpia miatt az edzések az elsődlegesek. Amióta versenyszerűen sportolok, minden reggel fél hatra megyek tréningre, majd egy rövid pihenőt követően délután folytatódik a munka. Ez már lételememmé vált. Vagyis, ha egyszer abbahagyom az úszást, nehéz lesz leszokni erről a rendszerességről, de remélem, hogy az még távolabb van.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!