Ha minden igaz, a jövő hónap elején Budapestre jön az AS Roma Tottival, mint a Vasas centenáriumi évének díszvendég futballcsapata. Nagy esemény lenne ez, hiszen nem úgy állnak a dolgok, mint régen, amikor az angyalföldiek sorozatban fogadtak olasz együtteseket: az 1960-as években például ötször találkoztak velük (oda-vissza), és egyszer Bécsben is megmérkőztek a Fiorentinával.

 
1966. december 8. Az a fájó visszavágó: Vasas-Internazionale 0–2 Burgnich elfejeli a labdát Farkas elől

Először – 1962 tavaszán – ugyancsak a firenzeiekkel játszottak a Népstadionban, „némi” hendikeppel, mert Szentmihályi Antal, Ihász Kálmán, Mészöly Kálmán, Sárosi László és Farkas János a chilei világbajnokságra utazott. (A Fiorentinából csak Albertosi kapus és Robotti került be a squadra azzurra keretébe.) Ám a tartalékos Vasas is egészen jól festett (Gelei – Kárpáti, Bundzsák, Bakos – Bárfi, Berendy – Mathesz, Kékesi, Machos, Pál I, Pál II volt az összeállítás), ráadásul Machos Ferenc kárpótolni igyekezett önmagát azért, hogy a válogatott 1961. decemberi dél-amerikai túráján – Bundzsák Dezsővel együtt – még részt vett, ám Baróti Lajos szövetségi kapitány a vb-re már nem vitte el. A középcsatár bajnoki formában futballozott – 1961-ben és 1962-ben is a piros-kékek szerezték meg az elsőséget az NB I-ben –, és mesterhármassal lepte meg az utóbb az Internazionaléval kétszeres BEK-győztes Sarti kapust a Közép-európai Kupa-mérkőzésen (3-1).

Az újabb KK-fordulóban az Atalanta látogatott Pestre, de addigra már hazaérkeztek Chiléből a vb-negyeddöntős Mészölyék. Változás abban a tekintetben nem volt, hogy az angyalföldiek megint 3-1-re nyertek, igaz, Farkas duplával tette emlékezetessé visszatérését. De nemcsak ő futballozott remekül. Íme, egy tudósításrészlet a meccsről: „Csillog-villog, sziporkázik a Vasas. Műsorának címe akár az is lehetne: Ahogy tetszik. És tetszik, de mennyire tetszik!”

Szeptemberben, a döntőben aztán a Bologna következett négy vb-n járt olasz játékossal – Janichcsal, Tumburusszal, Bulgarellivel, Pascuttival –, valamint az uruguayi De Marcóval, a dán Nielsennel, a német Hallerrel. Ám a főhős Bundzsák volt, aki négy gólt szerzett, és valósággal zárójelbe tette Machos egyetlen „dugóját” (5-1).

Szűk egy évvel később KK-elődöntőt vívott itáliai csapattal a Vasas. A korábban a 3-1-et kopírozó piros-kékek az 5-1-et is megismételték, noha a sérült Farkas helyett a nem sokszor bevetett Bozó játszott. Ezzel együtt a Torino ellen (is) gálaelőadást tartott a XIII. kerületi együttes, amelynek teljesítményéről így írt a korabeli sajtó: „Futball volt a javából. A piros-kékek nemcsak imponáló fölénnyel, de ritkán látható kulturált játékkal győzték le az olasz futball reprezentánsát. A Vasas játékosai – Machos vezényletével – a korszerű labdarúgás minden szépségének és varázsának bemutatásával kápráztatták el a Népstadion harmincezres közönségét.”

A császárvárosban, a Fiorentinával szemben már elmaradt a gólzápor – az 1965-ös KK-döntőt a jövő héten hetvenéves Mészöly tizenegyesével nyerték 1-0-ra a piros-kékek –, de az ugyancsak Bécsben tartott elődöntőben a nézők labdarúgó-kavalkádot láttak: Vasas–Sparta Prága 5-4. A győztes gólt a 120. percben érte el Molnár Dezső… Ő – meg jó néhány társa – azért játszhatott a Práter stadionban, mert az abban az évben is bajnok Vasas kikérte legjobbjait az MLSZ-től. Tudniillik magyar–olasz válogatott mérkőzést is rendeztek akkor… A szövetség megadta az engedélyt, a nemzeti együttes pedig Mészöly, Farkas és a többiek nélkül 2-1-re legyőzte az itáliaiakat. (Így ment ez hajdanán!)

Habár 1966-ban csalódással zárult az újabb olasz vendégjáték. A bajnoki címet veretlenül elhódító Vasas a BEK második fordulójában – a lisszaboni Sporting 5-0-s és 2-0-s „megsemmisítése” után – az Internazionaléval találkozott, és a San Siróban minimális vereséget szenvedett, miután Mario Corso a 87. percben védhetetlen szabadrúgásgólt lőtt (2-1). A 3-1-es magyar–brazil vb-meccs esztendejében a 80 000 szerencsés jegytulajdonos és a tévékészülékek előtt ülő fél ország (micsoda nézettség volt!) a legendás Inter kiejtésében reménykedett a visszavágón, de Sandro Mazzola két parádés gólja valamennyiüket lehűtötte az amúgy is hideg decemberben (0-2).

Tíz évvel később megint a bajnoki aranyra hajtott a Vasas, és újra KK-találkozón fogadta a Serie A bronzérmesét, a nagyszerű középpályás, Carlo Antognoni dirigálta Fiorentinát. Egyetlen gól esett – Zombori Sándor beívelése után Kovács István mattolta Mattolini kapust –, noha a mezőny legjobbjaként emlegetett Várady Béla alakításai nyomán az 1-0-nál nagyobb különbség is kialakulhatott volna.

Várady 1982-ben, a Vasas–Verona KK-meccsen (1-0) ugyancsak főszerepet játszott, hiszen ő adta a gólpasszt az abban az esztendőben a vb-n is eredményes Kiss Lászlónak. A Verona a Serie A harmadik helyén állt, és olyan légiósai voltak, mint az 1974-es és az 1982-es világbajnokságon egyaránt bronzérmes lengyel Zmuda vagy az 1978-as Mundialon szerepelt – szintén harmadik helyezett – brazil válogatott karmestere, Dirceu.

Összefoglalásul: olasz klubcsapat ellen hétből hatszor nyert Budapesten a Vasas (s ehhez jön a bécsi diadal). Az újabb győzelmet még annál is nehezebb lesz megszerezni, mint Budapestre hozni az AS Romát. Hiszen a szervezők honnan vennének Bundzsákot, Machost, Mészölyt, Farkast, Váradyt, Kiss Lászlót? Meg Matheszt, Fistert, Puskás Lajost, Korsóst, Törököt, Gasst, Müllert, Izsót…

Igaz, Komjáti András van.

Címkék: Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!