- Körkörös öntámadásba bonyolódott az ellenzék
- A Fidesz polgárháborús pszichózist vizionál – de ki provokál
- Az MSZP szerint az ország belepusztul a diktatúra…
Munkatársunktól | 2017. július 9.
- Körkörös öntámadásba bonyolódott az ellenzék
- A Fidesz polgárháborús pszichózist vizionál – de ki provokál
- Az MSZP szerint az ország belepusztul a diktatúra…
Fegyelmi eljárással akarja megfenyíteni a XV. kerület polgármesterét a Fidesz helyi képviselőcsoportja. A jövő heti testületi ülésen „végeznének” a DK-s Hajdu Lászlóval (aki…
- Négy hónap alatt kellene több százezer pluszszavazó - Ősszel jöhet Botka László elszámoltatása - Érdekes törésvonalak szabdalják az MSZP-t – az egyik Gyurcsány Ferenc
- Mindjárt itt a pillanat, amikor színt kell vallani: ki akar kormányváltást,
és ki játszik a túlélésre
- A létminimum alatt senki ne keressen, illetve ne kapjon nyugdíjat,…
Május 20-án megjelent hetilapunkban megkérdeztük Botka Lászlót, kit szorítana ki a baloldalról. Nagy B. György készített interjút Botka Lászlóval: a beszélgetés szövege „Mindjárt…
- Kompromatbotránnyal építené vissza pozícióját Gyurcsány
- Botka kirakná a DK elnökét a politikából – tombol a balháború
- Lehet közös miniszterelnök-jelölt marakodó…
- Mindjárt formálisan is Botka László lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje
- A „Fizessenek a gazdagok!” kampány célkitűzéseit fideszesek és szocik egyaránt szeretik
- A…
- Botka „Fizessenek a gazdagok!” kampányát nem tudja ellenpontozni a kormány
- Varga nem létező középosztályra hivatkozik és „mészároslőrincezik”
- Gyurcsány a pénzével…
Brutálisan nagy testvért kreált az állam: egy kormány közeli cég akár az összes magánszemély és vállalkozás mindennapjairól megtudhat mindent. És persze hatalmas pénzeket kaszál a…
A hibrid hadviselés eszközeivel támadják az országot
- A kereskedőházak rendszere nemzetbiztonsági kockázat
- Interjú Molnár Zsolttal, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági…
Nem hisz az ellenzéki számmisztikában, az „egy jelölt mindenek fölött” elvben
- Érdemi ügyeket visz és a helyi „kormányváltókkal” épít kapcsolati hálót, aztán majd…
Demeter Márta nemrég nagy visszhangot keltő lépésre szánta el magát: bejelentette, hogy kilép az MSZP országgyűlési frakciójából és a pártból is. Mandátumát megtartotta, független…
A DK és az Együtt nem akar közös listát, Botka a kongresszusba menekülhet
- Ha az ellenzéki pártok tovább gyilkolják egymást, az erősítheti a Momentumot
- Illúzió lehet a…
Bázistámadás - Nem kér az MSZP miniszterelnök-jelöltjéből az Együtt és a DK
- Fordult a bázisrablási kocka: kezdhet aggódni a Gyurcsány-párt
- Kétéves rekordot állított elő a…
Megvan az MSZP új miniszterelnök-jelöltje – Botka László tárgyal szövetségkötésről és jelöltekről a demokratikus ellenzék többi pártjával
- Az előválasztásban nem hisz, az…
Árnyékkormányt alakítanak a szocialisták, csak a miniszterelnök-jelöltet felejtették ki belőle. Aki minden valószínűség szerint Botka László lesz, akit bőszen kapacitálnak: álljon…