Nem áll össze kormánydöntés a sok-sok népszavazási kezdeményezésből. - A kabinet a tömeges elégedetlenség felmutatását akarja elkerülni mindenáron. - A baloldali pártok…
Amikor utoljára itt jártam, több tucat ember nyüzsgött az irodákban, most alig páran voltak mellette, festi érzékletesen egyik forrásunk, hogy Gaskó István körül fogy a levegő –…
Nincs pardon, beperli az államot a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). Az érdekvédők kártérítésért küzdenek: ha a javukra ítél a bíróság, több tízezer ember kaphat fél-egy…
Megbuktattuk a kormányt 2008-ban a szociális népszavazáson – nagyjából ez volt az egyetlen konkrét eredmény, amit Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ)…
Szocialista kötődésről suttogtak a folyosókon. - Mozgósítható tömeget szeretne teremteni – így a munkahelyeken építkezne. - Interjú Kordás Lászlóval, a Magyar Szakszervezeti…
Piros Télapó-sapkák sokasodnak a József nádor téren. Tele a puttonyunk! – hirdeti a molinó a színpad fölött. Ám nem óriási ajándéközön buggyan ki belőle, hanem az…
Ismét több ezren tüntettek a fővárosban, most a pedagógusok vonultak az utcára. A szervező Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint ez az utolsó pillanat, amikor még cselekedni lehet. Ha a…
Tüntetnek a pedagógusok jövő szombaton. A demonstrációt a korábban inkább a tárgyalásos nyomásgyakorlásban hívő Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) rendezi. Felhívásuk szerint, ha a…
Mielőtt megszületett volna, már szinte meg is halt a gigászi szakszervezeti szövetség: a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) három nagy érdekvédelmi konföderációból – MSZOSZ,…
Sérülésig lehet hajtani a magyar munkavállalókat. - Szakszervezeti vezető secperc alatt kirúgható. - A kormány „üzleteiben” nem szempont a munkavállalói jogok…
Európa egyik legerősebb szakszervezetének, a mintegy 4 millió munkavállalót tömörítő IG Metall (vagyis a német vasasszakszervezet) képviselői érkeznek kedden Magyarországra, hogy a GDP…
Mit lehet még megtenni a tanárokkal? – Ha tavaly százezren tüntetünk, akkor ma nincs a káoszt okozó köznevelési törvény – véli Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének…
Megindul a vetélkedés a december 6-án létrejövő „szuper szakszervezet” vezetői posztjaiért. A szervezett dolgozók kétharmadát tömörítő három érdekképviselet összeolvadásával…
A szervezett dolgozók több mint kétharmadát kép viselő új országos érdek-képviseleti testületet hoz létre még ebben az évben a verseny- és a köz - szférában működő három…
Kun J. Erzsébet | 2013. április 21.
A szervezett dolgozók több mint kétharmadát kép viselő új országos érdek-képviseleti testületet hoz létre még ebben az évben a verseny- és a köz - szférában működő három…
Vezetőváltás történt az Autonóm Szakszervezetek Szövetségénél, az új elnök, a 42 éves Székely Tamás együttműködést tervez valamennyi konföderációval, és kész elindulni az…
Kiverte a biztosítékot a szakszervezeteknél az igazságügyi államtitkár bejelentése, miszerint elkészült a közszolgák etikai kódexe. A szakszervezetek megkérdezése nélkül.
Kun J. Erzsébet | 2013. január 14.
Kiverte a biztosítékot a szakszervezeteknél az igazságügyi államtitkár bejelentése, miszerint elkészült a közszolgák etikai kódexe. A szakszervezetek megkérdezése nélkül.
A pedagógus-életpályamodell is áldozatul esett a Matolcsy György által bejelentett megszorításoknak. A pedagógusok bérét jövőre biztosan nem, 2014-ben viszont talán megemelik. Matolcsy…
Diószegi-Horváth Nóra | 2012. október 7.
A pedagógus-életpályamodell is áldozatul esett a Matolcsy György által bejelentett megszorításoknak. A pedagógusok bérét jövőre biztosan nem, 2014-ben viszont talán megemelik. Matolcsy…