Ritkaság, hogy egy szlovén személyi változás nemzetközi figyelmet kelt. Pláne kettő. A héten ez történt: egy nőt neveztek ki a hadsereg élére, és leköszönt Piran polgármestere, „a…
Bártfai Gergely, Kövesdi Péter | 2018. december 4.
A koszovói parlament megtette az első lépést a saját hadsereg létrehozása felé. Ha végigviszik a folyamatot, annak komoly következménye lehet, azt ugyanis Belgrád nyílt…
Pár hónappal ezelőtt még kérdőjellel mondta, ma már felkiáltójellel teszi: „Saját apparátusát üldözi a kormány, tartalékos katonai szolgálatra kényszeríti az elbocsátásra…
Hatalmas felzúdulást keltett Németországban, amikor kiderült: a török hadsereg német gyártmányú harckocsikat vet be a kurdok ellen. A cinikusan Olajág hadműveletnek nevezett szíriai…
Hivatalosan is megkezdődtek a koalíciós tárgyalások Berlinben, ám a megállapodás nem ígérkezik egyszerűnek. Egyelőre csak az látszik bizonyosnak, hogy az új kormány megalakulásáig…
Kim csempészett –
Oroszország segít Észak-Koreának kijátszani a nemzetközi szankciókat – állítja a Reuters hírügynökség nyugati titkosszolgálatok értesüléseire hivatkozva. Az…
Munkatársunktól | 2018. január 27.
Kim csempészett –
Oroszország segít Észak-Koreának kijátszani a nemzetközi szankciókat – állítja a Reuters hírügynökség nyugati titkosszolgálatok értesüléseire hivatkozva. Az…
1954. január 21-i vízre bocsátásakor Mamie Eisenhower csapta a pezsgősüveget a világ első nukleáris üzemű tengeralattjárójához, melyet Verne után maga a First Lady nevezett el.
Közösségi fegyver és pénz –
Európa fegyverkezik: a kérdés az, mit fejleszt, mennyiért, mely országok hadiipara jár jól, és hogyan profitálhat a közösségi védelem…
Nincs ki ellen bevetni a közös európai hadsereget - Az orosz titkosszolgálat nem olyan jó, mint hisszük - Trump tényleg nem segítené meg a Baltikumot orosz támadás esetén – interjú…
Minden(ki) a spájzban van - Tombol a military láz Európában. - A magyarok rendőrrel, a németek spájzzal, az oroszok nehéztüzérséggel erősítenek. - Valójában mindenhol a…
Olyan emberhiány nyomorítja a honvédséget, hogy már nem számít a leendő katonák képzettsége - A hivatásos katonák közül elegendő, ha mintegy 2500 harcképes, a többi kvázi állami…
Bizalmas információkat adtak ki iráni fogvatartóiknak azok az amerikai haditengerészek, akiket még januárban fogott el a Forradalmi Gárda parti őrsége – derült ki egy csütörtökön…
Munkatársunktól | 2016. július 5.
Bizalmas információkat adtak ki iráni fogvatartóiknak azok az amerikai haditengerészek, akiket még januárban fogott el a Forradalmi Gárda parti őrsége – derült ki egy csütörtökön…
Kivásárolja a kormány az elégedetleneket, elstartolt a választási korteshadjárat. - Lehet, hogy nem blöff a béremelés – a kormány úgy gyúrja át a büdzsét, ahogy akarja. - A…
2015 egyik legnagyobb külpolitikai eseménye volt, hogy a nagyhatalmaknak sikerült megállapodniuk Iránnal az atomprogramjáról. Most azonban, úgy tűnik, a több hónapos kemény tárgyalással…
Munkatársunktól | 2016. január 5.
2015 egyik legnagyobb külpolitikai eseménye volt, hogy a nagyhatalmaknak sikerült megállapodniuk Iránnal az atomprogramjáról. Most azonban, úgy tűnik, a több hónapos kemény tárgyalással…