Az első világháború befejezésének százéves évfordulóját ünnepli a világ. A centenárium nekünk, magyaroknak azonban kissé olyan, mint a kínaiak világszerte közkedvelt szósza:…
Az erdélyi magyarság általában egységes manipulált masszaként, Orbán Viktor fegyverhordozójaként jelenik meg a magyar ellenzéki médiában. Arról nem esik szó, hogy 8 éves kemény…
Gál Mária | 2018. április 7.
Az erdélyi magyarság általában egységes manipulált masszaként, Orbán Viktor fegyverhordozójaként jelenik meg a magyar ellenzéki médiában. Arról nem esik szó, hogy 8 éves kemény…
Meghalt egy ötéves gyermek kanyaróban Munkácson, a megyei gyermekkórházban. Ő az első halálos áldozat Kárpátalján a kór ukrajnai terjedésének kezdete óta.
Fogság
utáni
vágy – Másfél éves volt, mikor apját 22 év börtönre ítélték, őt anyjával és hat testvérével munkatáborba küldték a román alföldre. Verseiben az isten- és…
Magyarország ígéretet kapott, hogy addig nem vezetnek be semmilyen változtatást az ukrajnai magyar kisebbség oktatásában, amíg nem születik meg az Európa Tanács Velencei Bizottságának…
Munkatársunktól | 2017. október 22.
Magyarország ígéretet kapott, hogy addig nem vezetnek be semmilyen változtatást az ukrajnai magyar kisebbség oktatásában, amíg nem születik meg az Európa Tanács Velencei Bizottságának…
Rendkívüli ülést tart szombaton a spanyol kormány, hogy „helyreállítsa az alkotmányos rendet” Katalóniában. Ez várhatóan a szakadár régió autonómiájának felfüggesztéséhez…
Az Ukrajnában élő magyarok számára sokkal összetettebb kérdés az oktatási törvény változása, mint azt az anyaország felháborodott vezetői gondolják. A kárpátaljai magyarság sok…
Magyarüldözés Ukrajnában, keresztényüldözés Romániában, kollaboránsok Szlovákiában,
minden szép és jó Szerbiában – nagyjából így látja a hazai kormányoldal (vagy legalábbis…
Nem kérünk a voksaikból - Megdöbbentően kevesen örülnek a kettős állampolgárok szavazati jogának, és elképesztően sokan utálják, ahogy a kormány különbséget tesz határon túli…
Megdöbbentően kevesen örülnek a kettős állampolgárok szavazati jogának, és elképesztően sokan utálják, ahogy a kormány különbséget tesz határon túli magyarok és külföldön…
VH ajánló | 2017. augusztus 19.
Megdöbbentően kevesen örülnek a kettős állampolgárok szavazati jogának, és elképesztően sokan utálják, ahogy a kormány különbséget tesz határon túli magyarok és külföldön…
- Állati fekáliával és dögtetemekkel fertőzi a Szamost egy román húsfeldolgozó üzem - Hanyagul bánunk a természeti kincseinkkel - Vészesen fogy a Föld ivóvízkészlete
Egyre kisebb haszonnal lehet elpasszolni a magyar útlevél megszerzéséhez szükséges honosítási okiratokat Kárpátalján: az ukránok biometrikus útlevele és az uniós vízummentesség…
A túlélést jelenti a kisemberek számára a rendszerhez való idomulás
- Egy ellopott forradalom legújabb tünetei a jelenlegi romániai tüntetések
- Szabó Róbert Csabával, az…
A politika mindig is visszaélt a folklórral
- A nemzeti kultúra leginkább hagymával illusztrálható, vagy a Dunával
- Liszka József néprajztudóssal, a komáromi Selye János…
Romániai választások - győzött a Szociáldemokrata Párt, az RMDSZ 6 százalék fölötti eredménnyel a parlamentbe jutott - Hatpárti palament alakulhat Romániában a vasárnapi…
VHO | 2016. december 12.
Romániai választások - győzött a Szociáldemokrata Párt, az RMDSZ 6 százalék fölötti eredménnyel a parlamentbe jutott - Hatpárti palament alakulhat Romániában a vasárnapi…
Hivatalossá tenné a magyar nyelvet Erdélyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az RMDSZ választási programja emellett kitér a magyar közösségi jogok megerősítésére, a minőségi…
Munkatársunktól | 2016. október 28.
Hivatalossá tenné a magyar nyelvet Erdélyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az RMDSZ választási programja emellett kitér a magyar közösségi jogok megerősítésére, a minőségi…
Két hete, ugyanitt arra a konklúzióra jutottam, hogy a levélben szavazó határontúli magyarok csakis akkor dönthetik el a népszavazás érvényességét, ha egyfelől magas, 50 százalék…
Keszthelyi András | 2016. október 9.
Két hete, ugyanitt arra a konklúzióra jutottam, hogy a levélben szavazó határontúli magyarok csakis akkor dönthetik el a népszavazás érvényességét, ha egyfelől magas, 50 százalék…