szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Az ember csak áll, leesett állal, és jobb híján – a híres riporterrel szólva – azt kérdezi: és akkor ezt így hogy?

Kövesdi Péter | 2017. augusztus 13.

Heti abszurd: Hülyeséghez való jog
 

A rendőrségről szóló törvény szerint „a rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával”. Még ma sem…

Sándor Zsuzsa | 2017. augusztus 13.

Jogászszemmel: Az arányosság követelménye
 

Méltatlanul csendesedni látszik a Jobbik választójogi reformja körüli vita, pedig kínál még lehetőségeket. Az ötlet ugyanis, ha így mérgezett is, megfordítva jó. Ők –…

Nagy N. Péter | 2017. augusztus 13.

Nagy N. Péter: Jöjjön a szegények parlamentje
 

Macmillan hajdani brit kormányfő árulta el, hogy amitől a legjobban fél, azok „az események”. Gentlemanként nem mondta ki, de gondolatban nyilván hozzátette az „átkozott” jelzőt. A…

Avar János | 2017. augusztus 13.

Avar János: Az átkozott események
 

A súlyosan kormánypárti napilap sajátos módját választotta a szűnni nem akaró nézőszámcsökkenés megakadályozásának: az NB I negyedik fordulójában zárt kapuk mögött rendezett…

Hegyi Iván | 2017. augusztus 13.

Hegyi Iván: Zárt osztály
 

VASÁRNAPI HÍREK – A KÜLÖNVÉLEMÉNY - Nagy B. György vezércikke.

Nagy B. György | 2017. augusztus 13.

Nagy B. Gyögy: Erőisten árnyékában
 

Milyen pénzek mozognak a számládon, merre és kivel utazol az országban – a szolgálatok hamarosan törvényesen tudhatnak mindenkiről mindent.

VH ajánló | 2017. augusztus 12.

Nem bújhatsz el!
 

Olvasóink levelei a Vasárnapi Hírek augusztus 5-én megjelent 31. számában. Krenner István karikatúrájával. Mi a fontosabb? – Szuverén országból indulnak – Miről beszél az…

Olvasói levél | 2017. augusztus 9.

Mi a fontosabb? –  Szuverén országból indulnak –  Miről beszél az államtitkár? –  Nem vetettek, csak aratnak –  Megelőző harakiri –  Itthon vagy otthon? – Olvasóink levelei
 

Régóta retteg a világ egy koreai (atom)háborútól, de eddig a kiszámíthatatlan phenjani diktátor okán. Januártól a kockázatokat négyzetre emelte, hogy a washingtoni Fehér Ház lakója…

Avar János | 2017. augusztus 6.

Avar János: Diktátor dilettánssal
 

VASÁRNAPI HÍREK – A KÜLÖNVÉLEMÉNY – Nagy B. György vezércikke.

Nagy B. György | 2017. augusztus 6.

Nagy B. György: Nyugdíjasok értéke
 

F. Tóth Benedek publicisztikája A7 oldalunkon, Heti abszurd rovatunkban.

F. Tóth Benedek | 2017. augusztus 6.

Heti abszurd: Pillangóhát Soros módra
 

A Fidesz – ha jól számolom – immár negyedik alkalommal próbálja meg a bíróságot a saját képére formálni. Kezdte öt évvel ezelőtt, amikor a Fideszhez erősen kötődő Handó…

Sándor Zsuzsa | 2017. augusztus 6.

Jogászszemmel: Újabb próbálkozás
 

Képzeljünk el egy KDNP-nagygyűlést! Nem a bazilikában húsvétkor, az nem az, hanem „munkaidőn” kívül, bármikor, bármilyen ügyben. Nem lesz ilyen, soha nem is volt. Pedig a…

Nagy N. Péter | 2017. augusztus 6.

Nagy N. Péter: KDNemP
 

Olyan országban, amelyben a valódi futball – a már eddig is több százmilliárd forintos és szűnni nem akaró állami támogatás ellenére – szinte nyomokban sem mutatható ki,…

Hegyi Iván | 2017. augusztus 6.

Hegyi Iván: Kétszázhúsz felett
 

Brutálisan hosszú vizsgálati várólisták, agyonterhelt orvosok, durva halálozási számok – azt próbáltuk feltérképezni, mekkora szerepe lehet a háziorvosi rafinériáknak a páciensek…

VH ajánló | 2017. augusztus 5.

Kezükben az életünk – Az omladozó egészségügyi rendszerben minden leleményességre szükség van
 

Olvasóink levelei a Vasárnapi Hírek július 29-én megjelent számában. Krenner István karikatúrájával.

Olvasói levél | 2017. augusztus 2.

Európa legerősebb országa  –  Nagy és bátor tett  –  Rohan az idő –  Idáig süllyedtünk –    Kétfordulós kellene –   Olvasóink levelei
 

Örömmel tudatjuk kedves olvasóinkkal, hogy a héten, 2017. július 26-án megszületett szeretett kolléganőnk, Krausz Viktória kisfia, Szepesi Áron.

VH-Vasárnapi Hírek | 2017. július 30.

Örömmel tudatjuk kedves olvasóinkkal, hogy a héten, 2017. július 26-án megszületett szeretett kolléganőnk, Krausz Viktória kisfia, Szepesi Áron.

VH-Vasárnapi Hírek | 2017. július 30.

 

Egész héten találgatta az amerikai közélet, hogy el meri-e hajítani a naponta meglóbált bumerángot Trump, s kiakolbólítja igazságügy-miniszterét, egyúttal fejbe kólintva önmagát.

Avar János | 2017. július 30.

Avar János: Elnök bumeránggal