Gyakorlatilag minden amerikai állampolgár az Egyesült Államok likvidálható célpontjává válhat: szakértők többsége legalábbis így értelmezi az amerikai igazságügyi minisztériumból…
Az internetes társkeresés legújabb őrületével hódít a Facebook. A frissen megjelent alkalmazás azoknak ad teret, akik randizgatás, üzenetváltás, kedveskedés, azaz a forró kása…
François Hollande francia elnök szombaton Maliba látogatott, ahol a francia csapatokkal találkozott, és megkezdte az egyeztetést a terület nyugat-afrikai közös alakulatnak történő…
„Fia javára mondott le a trónról a királynő. Lassan a testtel Károly, Beatrix királynőről beszélünk” – élcelődtek humorbombáikkal a kárörvendő internethasználók a brit…
Idén rendhagyó módon korábban, jövő hét csütörtökön – január 31-én – kerül sor a népi hagyományokat idéző, ám a kortárs magyar emberek tudatába a kedvezményes éttermi…
Legalább harminc halálos áldozata és háromszáz sebesültje van a szombati Port Szaid-i összecsapásnak, amely huszonegy futballhuligán halálos ítéletének kihirdetése nyomán robbant ki.
Ma este elsötétül Róma egyik jelképe, a Colosseum: a holokauszt nemzetközi emléknapján, amely az auschwitzi haláltábor felszabadításának dátuma, kifejezetten a szélsőjobboldali Jobbik…
Kiss Orsolya | 2013. január 27.
Ma este elsötétül Róma egyik jelképe, a Colosseum: a holokauszt nemzetközi emléknapján, amely az auschwitzi haláltábor felszabadításának dátuma, kifejezetten a szélsőjobboldali Jobbik…
Hétfőn tartják Barack Obama beiktatási ceremóniáját a washingtoni Capitolium előtt. Az eseményt körülölelő hangulat egy kicsit olyan, mintha második esküvőjére készülne. Az öröm…
Igazi izgalmakat ígér az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért zajló idei harc. A héten került nyilvánosságra a harminc elődöntős listája, akik februárban kezdik el a…
Az uniós támogatásokkal való visszaélésekről készített jelentést az Európai Parlament számára Margo Smit, a Holland-Flamand Oknyomozó Újságíró Szövetség igazgatója. A Gőbölyös…
Csoportos nemi erőszak és gyilkosságra való tudatos készülés vádjával folyik eljárás hat ember ellen Újdelhiben: áldozatuk egy Damini néven ismertté vált, 23 éves orvostanhallgató…
A CIA veteránja, Jose Rodriguez szerint érdemes megnézni az Oszama bin Laden elfogásáról készült filmet (Zero Dark Thirty). A CIA Terrorizmusellenes Központjának egykori vezetője…
A Kígyó éve a világpolitikában is igencsak izgalmasnak ígérkezik, számos mondat végére kerülhet pont, ugyanakkor még annál is több régi-új kérdést kell megválaszolni. Mint mindig,…
Kiss Orsolya | 2012. december 31.
A Kígyó éve a világpolitikában is igencsak izgalmasnak ígérkezik, számos mondat végére kerülhet pont, ugyanakkor még annál is több régi-új kérdést kell megválaszolni. Mint mindig,…
Rendkívüli biztonsági intézkedéseket léptettek életbe Újdelhiben, attól tartva, hogy erőszakossá válhatnak a napok óta tartó tüntetések, miután belehalt sérüléseibe az a 23 éves…