szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Nemzeti csapatunknak 1986 óta egyetlen alkalommal sem sikerült kiharcolnia a labdarúgó-világbajnokságon való részvétel jogát. A Brazíliában 2014-ben sorra kerülő vb európai…

Fluck Miklós | 2012. szeptember 3.

Dortmundban már túljutottak az álomhatáron is.

Hegyi Iván | 2012. augusztus 28.

Hegyi Iván: Gyönyörűszép juhászné
 
Európa: már három hét sincs a vb-selejtezők rajtjáig.

Hegyi Iván | 2012. augusztus 21.

Szerencseszám a 13-as
 
Azt lehet mondani, hogy minden idők legkockázatosabb kísérletét folytatja Mano Menezes, a brazil labdarúgó válogatott szakvezetője.

Hegyi Iván | 2012. augusztus 7.

Húszéveseké a világ – Brazília a futball-vb-re próbál?
 
Féltávnál tart a labdarúgásban a nyári átigazolási időszak, amelyben egyelőre csak az „újgazdag” Paris Saint-Germain és a Chelsea tulajdonosai nyúltak igazán mélyen a zsebükbe –…

Beró Zsolt | 2012. augusztus 1.

Pénteken megkezdődött a két magyar – hivatalosan: első osztályú – labdarúgó-bajnokság.

Hegyi Iván | 2012. július 31.

Hegyi Iván: Gyurcsónak Farkasa
 
Az alább közzétett nyílt levél előzménye köztudott: az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette azt a törvényt, amelynek alapján több mint kétszáz bírót felmentettek…

S. ZS. | 2012. július 30.

Sándor Zsuzsa: Mit tehet az elnök? Mit lehet az elnökkel tenni?
 
Népszerűségének csökkenése miatt törvényekkel biztosítaná be választási győzelmét a Fidesz – ezt bizonyítja az előzetes regisztráció ötlete is, ami a korábbi választójogi…

2012. július 29.

Párizsban szép a nyár: Silvától Ibráig

Hegyi Iván | 2012. július 23.

Párizsban szép a nyár: Silvától Ibráig

Hegyi Iván | 2012. július 23.

Előző cikkemben azt írtam, hogy nem szívesen terhelem az olvasót olyan témával, ami látszólag egy szűk foglalkozási réteg; a bírák „belügye”. Mégis kénytelen vagyok ismét a…

Sándor Zsuzsa | 2012. július 23.

Csöbörből vödörbe - a bírák belügyéről
 
Megtelhet-e valaha is NB I-es futballmérkőzésre az egri Szentmarjay stadion. A jelen állás szerint az első osztály újonca az MLSZ döntése nyomán minden hazai meccsét is idegenben…

Kiss Orsolya | 2012. július 18.

Kilenc részvételből három arany-, egy ezüst- és egy bronzérem: ez a magyar mérleg az olimpia labdarúgótornáin és ezzel Magyarország vezeti az éremtáblázatot a férfi futballban.…

Hegyi Iván | 2012. július 17.

Öt karika, öt érem - Magyarok az olimpiai futballtornákon
 
Bár megszokott, hogy az átigazolási időszakban mindenki Európára figyel, hiszen itt kötik a legnagyobb üzleteket, szombaton Kínának egy pillanatra sikerült „ellopnia a show-t”.

Beró Zsolt | 2012. július 16.

Az év első felének végeztével érdekes adatokat közölt a FIFA az úgynevezett Transfer Matching System (Összehasonlító Átigazolási Rendszer) adataira hivatkozva.

Beró Zsolt | 2012. július 10.

Ahogy azt sejteni lehetett, a futball szabályalkotó testülete (IFAB) és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a héten zöldutat adott a játékvezetőt segítő technológiának, amelyet…

Az Európa-, világ-, majd újra Európa-bajnoki címmel különleges mesterhármast produkáló spanyol együttes olyan magasságokba emelkedett, mint a futballtörténet valaha volt legnagyobb,…

Hegyi Iván | 2012. július 8.

„Eto’o már csak álom számunkra” – írta egy albán internetes újság azok után, hogy a Honvéd az Európa Liga első fordulójában 1-0-ra győzött a helyi Flamurtari Vlore otthonában,…

Beró Zsolt | 2012. július 8.

Andrés Iniesta alighanem 1996-ban, 12 évesen hozta élete legjobb döntését, amikor jelentkezett a La Masíába, a Barcelona utánpótlás-akadémiájára, ahol eleinte védekező…

Beró Zsolt | 2012. július 1.