szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Akkor is mosolyogni kell, ha szomorúak vagyunk.
- Az éneklés csak mellékszál: a színészet mindenek előtt áll.
- Interjú Halász Judittal, akinek a héten jelent meg életrajzi…

Szűcs Ágnes | 2015. november 8.

Lelkében szép az ének
 

Az ötvenes évek egyik kultuszfilmjének adaptációjában két színésznő, egy fiatal és egy idősebb vetélkedik egymással. Az ünnepelt dívát alakító Hernádi Juditot kérdeztük.

Hardi Judit | 2015. szeptember 28.

Csúcsra jutni bármi áron? Elsősorban erről szól a 'Mindent Éváról'
 

Négy budapesti teátrum ügyvezetőjének megbízatása is lejár majd az évad közepén. A Katona József Színház, a…

Munkatársunktól | 2015. szeptember 10.

Párharc a Radnóti-örökségért
 

Annyi színházban játszott már, hogy azt mondja, ő a legnagyobb magyar vándorszínész. Már kezdő színészként is mert nemet mondani a Nemzeti Színház igazgatójának. Katonai…

F. Tóth Benedek | 2015. augusztus 3.

Ötven éve divatban - Interjú Szilágyi Tiborral
 

Annyi színházban játszott már, hogy azt mondja, ő a legnagyobb magyar vándorszínész. Már kezdő színészként is mert nemet mondani a Nemzeti Színház igazgatójának. Katonai…

VH ajánló | 2015. augusztus 1.

Sosem jöttem divatba - állítja nagy színészünk. Dehogynem! Ötven éve divatban van!
 

A Rózsavölgyi Szalon sminkszobájában készülődik Für Anikó, az Örkény Színház színésze, de mielőtt A pasi a szomszéd sír mellől című előadásban színpadra lép, még egy kicsit…

Krausz Viktória | 2015. július 8.

Elbújva kitárulkozni - Für Anikóval előadás előtt, a sminkszobában beszélgettünk
 

Jiří Menzel kedvenc magyar színésze, de mondhatnánk rá azt is, hogy igazi Woody Allen-i figura. Bár szerepeiben gyakran suta, félszeg kisembert alakít, ezt is maximalizmussal teszi. A…

Bálint Orsolya | 2015. május 12.

Bán János matektanárt alakít az Argo 2-ben - Megfelelő ízléssel bármit
 

Kétszer is meghalhatott volna, de még itt van.
- Törőcsik Mari a bukásaiból tanult a legtöbbet.
- Alföldi Róbert tartozik neki egy jó ebéddel.

Kövesdi Péter | 2014. december 22.

Törőcsik Mari: A színpadon minden elmúlik
 

Krippel Mária egyszerű családban született 1850-ben, 10 évesen pesztonkaként dolgozott, 16 évesen markotányosnőként részt vett a königgrätzi csatában. Nem sokkal később azonban sokkal…

Diószegi-Horváth Nóra | 2014. október 13.

Megmozdul a legenda
  •  
  •  01
  •  02
  •  03
  • 3 / 3 oldal (összesen 45 cikk)