Váratlan és különös élménnyel lepte meg a választókat a Fidesz–KDNP az elbukott hódmezővásárhelyi polgármester-választás után. Hosszú évek után lehetett belátni…
Akkor az MSZP biztosan és hitelesen kijelentheti, hogy nem Soros-bérenc formáció, hiába kommunikálja ezt a Fidesz hosszú hónapok óta – ez az egyik tanulsága az amerikai üzletember davosi…
Munkatársunktól | 2018. január 28.
Akkor az MSZP biztosan és hitelesen kijelentheti, hogy nem Soros-bérenc formáció, hiába kommunikálja ezt a Fidesz hosszú hónapok óta – ez az egyik tanulsága az amerikai üzletember davosi…
Mindegy, hogy Soros György adja-e személyesen vagy az Európai Unió, ha olyan célra adják, amely ellentétes a magyarok akaratával – próbált értelmezési keretet adni a „Stop Soros!”…
Egyre élesebb szócsata bontakozik ki Orbán Viktor és Soros György között. A miniszterelnök a szokásos pénteki interjújában, a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, a múlt héten…
Soros György visszaszólt. Hogy sok hónapnyi gyalázkodás után volt-e értelme/hozadéka felvenni a kormánykesztyűt, arról Krekó Péterrel, a Political Capital ügyvezető igazgatójával…
Tisztázó kampányt indított Soros György az őt és az alapítványai által támogatott civil szervezeteket gyalázó fideszes hecckampány és az úgynevezett nemzeti konzultáció miatt.
- Két pert indíthat az EU a magyar kormány ellen a civiltörvény, illetve a menekültkvóták ügyében
- Puhul a német pénzelvonási álláspont
- A közös ügyészségi…
- Orbán és Netanjahu ugyanattól a kampánygurutól tanulta módszereit
- Izraeli belpolitikai játszma vesztese lehet a magyar zsidó közösség
- Jeruzsálemben újabb civilellenes…
A Fidesz jó ideje az erőszak nyelvén beszél, de a párt „fenegyereke”, Bayer Zsolt újabban nyílt támadásra biztatja az arra fogékonyakat. Már a kormányellenes tüntetések résztvevői…
A Ki a Soros? méltán népszerű magyar kártyajáték (lásd még: kijátssza a Soros-kártyát). Egyes elemeit a Ki nevet a végén?-ből, másokat a Fekete Péterből vették. Soros bárki lehet,…
„Sorosozni” nem csak a magyar politikában divat manapság. A milliárdos befektető és az általa támogatott civil szervezetek hosszú évek óta szúrják a kínai és az orosz vezetés…
A diákok mellett az egész magyar tudományos élet vesztese lehet a CEU ellehetetlenítésének, pedig az egyetem ellen semmilyen épkézláb kifogást nem tud felhozni a kormányzat. Az egyetlen…
A kormány eltakarítaná a civileket – azt nem tudni, hogy az Orbán-rezsim az izraeli vagy az orosz módszert választja-e, de az utóbbi valószínű
- Putyin rendszerében még a…
Kőműves Anita, Krausz Viktória, Nagy B. György | 2017. január 15.
A civil világra mozdul rá a hatalom 2017-ben: a vagyonnyilatkozat-tételtől a nemzetbiztonsági kockázatig sok minden szerepel a tervekben
- Soros lecsavarásával gyengítenék a „nem…
„Nincs jelentősége, hogy Orbán Viktor adta az utasítást, hiszen a tavaly zárult hatósági vizsgálatok, nyomozások bebizonyították, hogy alaptalanak a vádak ellenünk, nem történt…
Eddig a radikális jobboldal sajátja volt, de a kormány áldozatos munkájának köszönhetően immár a jobbközéptudatban is meggyökereztek a titkos háttérhatalmakról szóló hipotézisek…
VH ajánló | 2016. június 18.
Eddig a radikális jobboldal sajátja volt, de a kormány áldozatos munkájának köszönhetően immár a jobbközéptudatban is meggyökereztek a titkos háttérhatalmakról szóló hipotézisek…