Hamarosan görög taverna nyílik az Erzsébet körút 29-ben, s bár sem enni, sem inni nem lehet benne, a közönségsiker garantált. - A Mamma Mia díszletei között, egy héttel a bemutató…
Huszonhét színház 60 helyszínén mintegy 300 program enged betekintést szeptember 20-án, szombat éjjel a most kezdődő évad előadásaiba és a színházi élet, a színházi háttérmunka…
Munkatársunktól | 2014. szeptember 20.
Huszonhét színház 60 helyszínén mintegy 300 program enged betekintést szeptember 20-án, szombat éjjel a most kezdődő évad előadásaiba és a színházi élet, a színházi háttérmunka…
Vacsora a súgólyukban? - Súgni tudni kell. - Darvas magára szabta a szöveget; Tordyra vigyázni kellett. - Az egri strandon úszás közben végszavazott Ruttkai Évának. - Ba…
A halandóság feltételei című új előadását mutatja be a MU Színházban szeptember 9–10-én Hód Adrienn koreográfus és a Lábán Rudolf-díjjal kétszeresen is kitüntetett Hodworks…
Munkatársunktól | 2014. szeptember 4.
A halandóság feltételei című új előadását mutatja be a MU Színházban szeptember 9–10-én Hód Adrienn koreográfus és a Lábán Rudolf-díjjal kétszeresen is kitüntetett Hodworks…
Világjáró szólisták baráti találkozóhelye a Kaposfest. Egy hét örömzene, napi két koncert, minden eddiginél több, nyolcvankilenc meghívott művész szerepelt az idei mérlegen. A Kokas…
Fesztiválpárnát vásárolhatnak a diákok, amellyel bejuthatnak a szerdán kezdődő V. Kaposfeszt komolyzenei koncertjeire. S nem árt sietniük a vétellel, ugyanis Európa kiemelkedő…
-NER | 2014. augusztus 14.
Fesztiválpárnát vásárolhatnak a diákok, amellyel bejuthatnak a szerdán kezdődő V. Kaposfeszt komolyzenei koncertjeire. S nem árt sietniük a vétellel, ugyanis Európa kiemelkedő…
Égzengés vihar nélkül. - Az idei jubileumi Shakespeare-fesztivált leginkább az időjárás szervezte. - Gyulán az elmúlt héten újra bebizonyosodott: a drámakirály művei nem…
Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András, Hevér Gábor, Parti Nóra és Csobot Adél szereplésével mutatja be az Átrium Film-Színház Jerry Herman és Harvey Fierstein világhírű…
Munkatársunktól | 2014. július 10.
Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András, Hevér Gábor, Parti Nóra és Csobot Adél szereplésével mutatja be az Átrium Film-Színház Jerry Herman és Harvey Fierstein világhírű…
„A Pythonok furcsa, idézőjeles világa közel áll hozzám, az ő darabjaikon, filmjeiken nőttem fel, a Brian élete a kedvencem” – mondja Szerednyey Béla színművész, aki a Madách…
Benyomások a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozóról. "A színházi találkozó palettája valóban rendkívül széles volt, de egy kulturális fesztivál esetében a számoknál fontosabb…
Óvatosan a bálványokkal! - Két „bálványteremtő” alakítás, a székesfehérvári Mesterkurzus Sztálinja és a Thália-beli Kincsem tulajdonosa példáján beszélgettünk a színészetben…