Dúl a harc a zsidó hitközségben, ami elérte a Dohány utcai zsinagógát. - A főrabbi állítja, jogtalanul bocsátották el. - Szerinte egységfront alakult ki a zsidó közösségben…
„Életem nagyobb részében ismeretlen volt számomra az a téma, hogy ki zsidó és ki nem. A budapesti belvárosban hallottam először azt a rosszindulatú mondatot, hogy valaki azért kapott…
Bármerre jár Somos László atya, a cigányok messziről integetve üdvözlik, szép szavakkal köszöntik, a szemükkel simogatják. Húsz éve papja Kaposfőnek és a környező településeknek…
Ha újra születne, cigány gyerek szeretne lenni - Somos László atya elmondja nekünk, miért érzi így. 20 éve szolgál a cigányok között, akiknek nem csak az életét, de sorsát is…
VH ajánló | 2014. október 26.
Ha újra születne, cigány gyerek szeretne lenni - Somos László atya elmondja nekünk, miért érzi így. 20 éve szolgál a cigányok között, akiknek nem csak az életét, de sorsát is…
Múlt vasárnap fölbolydultak a váci katolikus egyházmegye gyülekezeteinek padsorai: a mise végén a papok felolvasták püspökük körlevelét, amelynek legfőbb üzenete az volt: a cigányok…
Nem maradhat a felsődobszai iskola fenntartója az Iványi Gábor lelkész vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség – a hét elején legalábbis úgy tűnt. Országos felháborodás lett az…
Bosszantja Ferenc pápát új szomszédsága: miközben ő mértéktartásra inti a papságot, egy német püspököt elmozdított pozíciójából irracionális kiadásaimiatt, addig korábbi…
Róma utcái már az elmúlt napokban is tömve voltak zarándokokkal, az olaszok és a lengyel hívők mellett sok magyar érkezett a városba, hogy minél közelebbről élvezhesse XXIII. János…
F. SZ. K. | 2014. április 27.
Róma utcái már az elmúlt napokban is tömve voltak zarándokokkal, az olaszok és a lengyel hívők mellett sok magyar érkezett a városba, hogy minél közelebbről élvezhesse XXIII. János…
Szolgálnak és szeretnek. - Egy egykor kihalásra ítélt faluban, Bodrogon ma napközben szinte több a gyerek, mint a felnőtt. - Közel 30 éve egy romos kastélyból és egy…
Egészen más a vallás szerepe Magyarországon, mint azt a hivatalos kép sugallja.
Végletek kiváltsága. - Annak ellenére, hogy Magyarországon kormányszinten képviseltetik magukat a…
Bent kakastollas csendőrök, kint sárga csillagban demonstráló ellentüntetők, a kettő közt pedig Hegedűs Lóránt református lelkész, amint felavatja Horthy Miklós mellszobrát –…
Összegyűlni látszik az a tízezer nyilatkozat, amelyre a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek szüksége van ahhoz, hogy harmadszor is a parlament elé állhasson egyházzá…
Nem csoda, hogy zsúfolásig telt a különleges formájú, belül is puritán Isteni Ige Társaságának „törzshelye”, még Ghánából és Brazíliából is érkeztek tegnap zarándokok…
Ötszázhatvan év óta először fordul elő, hogy egy pápát nem koporsóban szállítanak el a Vatikánból, hanem a saját lábán (helikopterbe szállva) hagyja el a katolicizmus fellegvárát.…
Magyarországon 10-12 papi pedofil eset történhetett az utóbbi években – a becslések szerint. Hivatalos választ ugyanis annak ellenére sem ad a katolikus egyház, hogy már a Vatikán is…