szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Nagyjából elérte támogatottsági maximumát a Fidesz – azaz saját táborát ugyan egy az egyben mozgósította, új támogatókkal nem büszkélkedhet. Erre enged következtetni az, hogy…

Munkatársunktól | 2017. december 16.

Közösre vágynak, strómanra vadásznak - Friss Publicus-mérés a VH megrendelésére
 

Közös miniszterelnök-jelölt még lehet (ha lesz legalább két olyan párt, amely ezt támogatja), de az Együtt–Párbeszéd listáját már nem Karácsony Gergely vezeti. Ennyi legalább már…

Kövesdi Péter | 2017. december 9.

Egy kapcsolat vége
 

„Ha most, amikor Botka László lemondott az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről, gyorsan összeállna az Új Pólus, az biztosan reményt adna a választóknak” – állítja az Együtt…

Kárpáti János | 2017. október 8.

Esély az Új Pólusnak
 

Nem hoztak áttörést Botka Lászlónak, az MSZP miniszterelnök- jelöltjének a párt szavazóbázisának kiszélesítésére irányuló eddigi erőfeszítései – mutatják a…

Kárpáti János | 2017. szeptember 4.

Egy helyben topognak
 

Hárompólusúvá válhat az ellenzéki mező: a Momentum és az LMP együtt MSZP-méretűre dagadhat. Kinyomhatják a kicsiket a politikai mezőből – és ez a sors várhat a DK-ra is.

Kövesdi Péter, Nagy B. György | 2017. július 18.

Mérésből valóság?
 

- Körkörös öntámadásba bonyolódott az ellenzék
- A Fidesz polgárháborús pszichózist vizionál – de ki provokál
- Az MSZP szerint az ország belepusztul a diktatúra…

Munkatársunktól | 2017. július 9.

- Körkörös öntámadásba bonyolódott az ellenzék
- A Fidesz polgárháborús pszichózist vizionál – de ki provokál
- Az MSZP szerint az ország belepusztul a diktatúra…

Munkatársunktól | 2017. július 9.

 

- Állati fekáliával és dögtetemekkel fertőzi a Szamost egy román húsfeldolgozó üzem - Hanyagul bánunk a természeti kincseinkkel - Vészesen fogy a Föld ivóvízkészlete

Csejtei Orsolya | 2017. június 28.

Az utolsó cseppek - Hanyagul bánunk kincsünkkel
 

A DK és az Együtt nem akar közös listát, Botka a kongresszusba menekülhet
- Ha az ellenzéki pártok tovább gyilkolják egymást, az erősítheti a Momentumot
- Illúzió lehet a…

Nagy B. György | 2017. február 12.

Fókuszban: Botka, Momentum, káosz
 

Bázistámadás - Nem kér az MSZP miniszterelnök-jelöltjéből az Együtt és a DK - Fordult a bázisrablási kocka: kezdhet aggódni a Gyurcsány-párt - Kétéves rekordot állított elő a…

Nagy B. György | 2017. január 31.

Fordult a kocka: a DK-nak kell bázisrablástól tartani - Botka népszerűbb az MSZP-nél, lekörözi Gyurcsányt is
 

Vannak közös céljaik, harcolnak a korrupció ellen, le akarják váltani az Orbán-kormányt. Mégis külön utakon járnak. Hadházy Ákos (1974) állatorvos, volt fideszes önkormányzati…

F. Tóth Benedek | 2017. január 29.

Vannak közös céljaik, harcolnak a korrupció ellen, le akarják váltani az Orbán-kormányt. Mégis külön utakon járnak. Hadházy Ákos (1974) állatorvos, volt fideszes önkormányzati…

F. Tóth Benedek | 2017. január 29.

 

Rendkívül érdekes páros interjúra kérte munkatársunk, F. Tóth Benedek Hadházy Ákost és Juhász Pétert, az Orbán-rezsim korrupciós ügyei ellen leghatékonyabban harcoló két ellenzéki…

VH ajánló | 2017. január 28.

Hadházy: 2018-ban elérjük a vörös vonalat: ha a Fidesz-KDNP ismét többséget szerez, minden megváltozik!
 

Alig kezdtek el egyeztetni, máris kevesebben lettek. Nagyjából így jellemezhetők a demokratikus ellenzéki pártok tárgyalásai, amelyeken a 2018-as sikeres választási taktikát hivatottak…

K. V. | 2016. november 5.

Ellenzik - Alig kezdtek el egyeztetni, máris kevesebben lettek
 

Úgy fognának össze, hogy mégse - Ellehetetleníthetik az érdemi országgyűlési választást
- Az ellenzék a rezsim leváltásáról beszél, és közben egymást nyírja
-…

Nagy B. György | 2016. október 31.

Ebben a választási rendszerben holtbiztos az ellenzék bukása, csakhogy erős aduja is volna a baloldalnak
 

Az önállóság és az állami függés bunyózott a Kossuth téren október 23-án.
- Európában alig van idős ember, aki ennyire rá lenne szorulva a kormányra.
- A fiatalok egy…

Nagy B. György | 2016. október 30.

Nénik, bácsik csatasorban
 

Majdnem sikerült összehozni a közös, összellenzéki tüntetést október 23-ra, jövő vasárnapra, a Blaha Lujza térre. Az Együtt kivételével minden demokratikus ellenzéki párt…

Krausz Viktória | 2016. október 16.

Együtt – az Együtt nélkül
 

Bizonyított szennyezés - Fekália és zsír úszik a Tiszán négy éve – hívták fel Baranyi Krisztina ellenzéki politikus figyelmét a helyi lakosok, horgászok, környezetvédők. Az Együtt…

Munkatársunktól | 2016. szeptember 24.

Bizonyított szennyezés - Fekália és zsír úszik a Tiszán négy éve – hívták fel Baranyi Krisztina ellenzéki politikus figyelmét a helyi lakosok, horgászok, környezetvédők. Az Együtt…

Munkatársunktól | 2016. szeptember 24.

 

Rogán Antalnak személyesen tízmillió forintnyi eurót adott át Portik Tamás. Legalábbis a maffia-bűncselekménnyel vádolt Portik ezt vallotta annak a személyiségjogi pernek a…

Munkatársunktól | 2016. június 18.

Rogán Antalnak személyesen tízmillió forintnyi eurót adott át Portik Tamás. Legalábbis a maffia-bűncselekménnyel vádolt Portik ezt vallotta annak a személyiségjogi pernek a…

Munkatársunktól | 2016. június 18.

 

„Nem a papneveldében, hanem a bíróságon dől el, hogy bűnöző-e vagy sem”, kommentálta Juhász Péter legújabb állomását annak a pernek, amit Rogán Antal indított az Együtt…

Munkatársunktól | 2016. május 23.

Rogán nem akar szembesülni
  •  01
  •  02
  • 1 / 2 oldal (összesen 33 cikk)
  •