Bármit felszippantanak az ország legkilátástalanabb helyein. - A drogfogyasztó gyerekek vagy kismamák sem látszanak a holttérben. - A dílerek a kilátástalanság vámszedői, nem…
A punci az első, a muff középtájon fut, a bibe hátul csattogva nem csinál majd forradalmat. Keresik a női nemi szerv új vagy legalábbis konszenzusos magyar elnevezését, amelyet ezután…
Rugalmas életek - Még az is előfordulhat, hogy az elvált szülők váltogatják az otthonukat, és nem a gyerekek. Az új Ptk. ezt is lehetővé teszi, nagyon nyitottan áll az elhelyezés…
Máshogy beszélünk, mint ahogy valójában gondolkodunk a családról - Pénzért nem szülnek a nők. - A Vasárnapi Hírek és a Publicus Intézet közös kutatása új megvilágításba…
Ha nem is nőhet 1 millióra az alkoholbetegek száma rövid időn belül Magyarországon, bizakodásra semmi okunk. Az állam által nem csak eltűrt, de egyenesen támogatott addikció a…
A nyugati világ egyre növekvő ellenszenvvel és szorongással tekint az iszlámra, a vallást azonban azzal azonosítani, amire egyes helyeken használják, nem helyes. - A magyar mecsetekben…
„Legyen szép a napod!” – el sem tudjuk képzelni, hogy mit jelenthet egy ilyen kézzel írott mondat az utcán élő ember számára. Különösen, ha tudja: egy gyerek írta neki a maga…
Sose fogyjon el a varázslat - Minden pillanatban varázsol és elvarázsol Feri bűvész. A cilinderes figura bárhol is jelenik meg, repülnek a tárgyak és mosolyognak az emberek. Szívének a…
Alexander Brody író, reklámszakember. Fél életét a Young and Rubican nevű világcégnél töltötte, a másik felét a kultúrának szánta. A világ számos országában élt már, otthon…
Borka megmutatja nekünk, hogy miért jó családban élni, és hogyan segíthetnek a mai problémák megoldásában réges-régen élt ősök. A kislány világát Gurmai Beáta teremtette meg, de…
Ezekben a hetekben formálódik a vélemény a nagycsoportosok esetében, hogy ki „érett meg” már az iskolára, és ezzel párhuzamosan, hogy ki az, aki pluszévre és fejlesztésre szorul –…
Párizs után: világháború vagy globalizációs válság, esetleg a kettő egyszerre? - Az együttműködésből kimaradó országok prédává lesznek. - Mit lehet tanulni a terrorista…
Behozhatatlan testi-szellemi fejlődési lemaradást okozhat a gyermekek éhezése – világít rá a gyermekorvos. Aszmann Anna szerint pedig pont ott a leggyengébb az egészségügyi ellátás…
A lakók egy része tökéletesen nyugodt, más viszont már aludni sem tud az idegességtől. A kettőnek egy a forrása: az információk hiánya. - A Budapesti Vegyiművekben szabálytalanul…
Szabadon választhatok párt, nem bánthatnak és nem kell intézetben élnem – többek között ezt tanulhatják meg a sérült gyerekek egy különleges kártyajáték, a MONDO segítségével,…
„A nagykamaszom a hétvégén hazaérve és rendben találva a házat azt kérdezte: Úristen, mi van a menekültekkel?” – írja az egyik önkéntes a Facebookon. Rejt egy másik kérdést is…