szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Párbaj a stratégiáért - Interjú a választmányi elnökségre pályázó Hiller Istvánnal és Botka Lászlóval

Munkatársunktól | 2016. június 19.

De honnan lesznek új MSZP-szavazók?
 
A gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő lemondása miatt vasárnap időközi választást tartanak Dunaújváros 4. számú választókörzetében. Gál Roland mandátumáért kilencen…

Munkatársunktól | 2016. június 4.

Balos ketrecharc Dunaújvárosban
 
Az őszödi beszéd felmelegítésével határozná meg a közbeszédet Gyurcsány Ferenc, és ennek örömére Őszöd-filmsorozatot tett közzé Facebook-oldalán. A DK elnökének annyiban igaza…

Munkatársunktól | 2016. május 29.

Tóbiás, Molnár, Harangozó és Szanyi is összegyűjtötte a szocialista elnökjelöltséghez szükséges számú aláírást ? A párt többfordulós küzdelemre számít ? Csöppnyi egység…

Munkatársunktól | 2016. május 29.

Négyes birkózás - Tóbiás, Molnár, Harangozó vagy Szanyi
 
Kikből áll a szavazótábor? - Négyes birkózás - Gyurcsány és a múlt idő - Böcskei Balázs: Bojkott érdeklődés hiányában - Vona Gábor über alles

VH ajánló, Publicus-VH | 2016. május 28.

Publicus-VH: Kik szavaznak az MSZP-re, és kik a Jobbikra?
 
Más az idei majális, mint a többi. A május 1-jei ünnepség (pontosabban az arra való készülődés) árháborúval kezdődött: a területet már nem a főváros kezeli, hanem a Liget Zrt.,…

Munkatársunktól | 2016. április 26.

Beszorultak, elmennek
 
Hosszú évek óta először alakíthatta volna önállóan a politikai napirendet az MSZP a vasárnapi zárva tartást lezúzó népszavazással.

Nagy B. György | 2016. április 17.

MSZP: Kirúgták alóluk az ugródeszkát
 
Személyekben gondolkodnak és nem kérnek az előválasztásból az ellenzék nagyobb pártjai.
- Az Együtt választási-eljárási javaslata ellehetetleníti a pártfunkcionáriusi…

Munkatársunktól | 2016. április 12.

Elhunyt erdélyiek dönthetik el a választást?
 
Veszélybe került a városligeti majális, miután a terület új gazdája, a Liget Zrt. az eddigi helyfoglalási díjak sokszorosát kéri a szervezőktől – így többet kell fizetniük a…

Munkatársunktól | 2016. március 27.

Megfizetnek a majálisért - Munkaünnep tízszeres áron
 
Veszélybe került a városligeti majális, miután a terület új gazdája, a Liget Zrt. az eddigi helyfoglalási díjak sokszorosát kéri a szervezőktől – így többet kell fizetniük a…

VH ajánló | 2016. március 26.

Így kerülik el a tömegtüntetést? Veszélybe került a városligeti majális
 
November 28-án tartja kongresszusát az MSZP. A szombaton megjelenő Vasárnapi Hírek nagy terjedelemben foglalkozik a várható fejleményekkel. - Balra már nem fordulnak Elmorzsolódhat az MSZP,…

VH ajánló | 2015. november 28.

A szocialista pártot nem lehet megölni a választásokig; ha az MSZP hosszú távon is létezni akar, végzetesen meg kell gyengítenie Gyurcsány Ferencet; amennyiben minden így marad, a…

Munkatársunktól | 2015. november 16.

Alakul itt szépen az együttműködés, azok közt legalább, akik nem tudnak jobbat. Végül is, lehet ez a közös pont, alapja az egyetértésnek, mifelénk még egy koalíciónak is netán: a…

Gál J. Zoltán | 2015. november 8.

Ismét belháború dúl az MSZP-ben. A vihart Hiller István volt pártelnök, korábbi oktatási és kulturális miniszter szavai kavarták, aki a héten az Inforádióban, majd a Heti Válaszban is…

K. V. | 2015. november 8.

MSZP-s belháború - Kerítésen innen és túl
 
Ellenzéki összefogást sürget Gyurcsány Ferenc, viszont ha az MSZP és a DK közül bármelyik kivérezteti a másikat, a baloldalnak annyi. A kis balpártok igyekszenek kimaradni a háborúból.

Nagy B. György | 2015. november 1.

Baloldali adok-kapok
 
Gyurcsány felajánlotta a baloldal zászlóhordozását az MSZP-nek.
- Csak egy erős vezetéssel rendelkező ellenzék élhet túl a DK elnöke szerint.
- A szocialistáknál áll a bál,…

Nagy B. György | 2015. október 25.

Folytassa, Ferenc!
 
Egész szakmák halhatnak ki Magyarországon – ám nem elöregedés okán: a kivándorlás és a közmunka torzíthatja be a munkaerőpiacot. Ez, persze, azt is jelenti, hogy számtalan cég…

Nagy B. György | 2015. október 18.

Tarthatatlan bérek: fizess vagy megyek!
 
Kiléptetik, beléptetik, rabolják egymás szavazóit és politikusait egyaránt – az ellenzéki pártok továbbra sem képesek bővíteni bázisukat, legfeljebb 16- 17 százalékos…

Munkatársunktól | 2015. október 4.

Lepucolnák a balpályát