20 milliárd helyett csak 15 milliárd forint folyt be az államkasszába a népegészségügyi termékadóból (neta), pedig a tervek szerint ebből emelnék az egészségügyi dolgozók bérét.
Gündisch Mónika | 2012. november 18.
20 milliárd helyett csak 15 milliárd forint folyt be az államkasszába a népegészségügyi termékadóból (neta), pedig a tervek szerint ebből emelnék az egészségügyi dolgozók bérét.
Betegek ezreinek életét lehetne megmenteni hatékony vastagbélszűrésekkel, ezzel szemben Magyarországon még mindig alig-alig történnek ilyen vizsgálatok. Az érintettek döntő többsége…
Kun J. Viktória | 2012. november 12.

Becslések szerint ezer ember hal meg évente orvosi műhiba miatt Magyarországon. A bíróságok évente 4-500 műhiba perét tárgyalják. Az elmúlt tíz évben most fordult elő másodszor, hogy…

A kényszergyógykezelésre ítéltek esetében legtöbbször nem egészségügyi szempontok, hanem jogszabályok döntenek a kezelés idejéről úgy, hogy még a rehabilitáció feltételei is…

Budapest igen szerencsés helyzetben van a világ fővárosai között abból a szempontból, hogy számtalan olyan hőforrás található a területén, amely gyógyhatású vízzel látja el az…
Magyarországon leginkább a pénzügyi kényszer dönt az orvosi eszközök használatáról. A kórházak az egyszer használatos eszközöket is kénytelenek többször bevetni.
A súlyosabb betegségeknél is a páciensek pénzére támaszkodna már az állam – derül ki egy fideszes javaslatból. Az viszont továbbra sem tisztázott, hogy a kórházakban pontosan mit…
Kun J. Viktória | 2012. november 4.
A súlyosabb betegségeknél is a páciensek pénzére támaszkodna már az állam – derül ki egy fideszes javaslatból. Az viszont továbbra sem tisztázott, hogy a kórházakban pontosan mit…
A fűtési szezon beindultával a szén-monoxid-veszély ismételten fenyegeti a háztartásokat. A korábbi adatok szerint évente több mint százan szenvednek mérgezést; csak Pest és Nógrád…
A nálunk is kapható és egyre népszerűbb Monster energiaitalokat vizsgálja az amerikai szövetségi élelmiszer- és gyógyszerügyi hatóság (FDA), mert az elmúlt három évben öt olyan…
Gündisch Mónika, Bálint Orsolya, Vasvári G. Pál | 2012. október 28.
Munkára ösztönző rokkantnyugdíjrendszert ígért a kormány, de az átalakítás megtakarítást alig hoz. Viszont az érintettek kiszorulnak a munkapiacról, a rászorultság elbírálása…
Kun J. Viktória | 2012. október 24.
Munkára ösztönző rokkantnyugdíjrendszert ígért a kormány, de az átalakítás megtakarítást alig hoz. Viszont az érintettek kiszorulnak a munkapiacról, a rászorultság elbírálása…
Aggasztó képet fest az iskolások egészségi állapotáról az Országos Gyermekegészségügyi Intézet felmérése: folyamatosan nő a tanulási nehézségekkel, alvás-, illetve evészavarokkal…
Kétszer-háromszor is visszaszalad megnézni, hogy biztosan bezárta-e az ajtót, kikapcsolta-e a kávéfőzőt? Ha csak elvétve fordul elő ilyesmi, nem kell aggódni, ám amennyiben rendszeressé…
Szabad Föld | 2012. október 15.
Kétszer-háromszor is visszaszalad megnézni, hogy biztosan bezárta-e az ajtót, kikapcsolta-e a kávéfőzőt? Ha csak elvétve fordul elő ilyesmi, nem kell aggódni, ám amennyiben rendszeressé…
Munkakerülőnek állítja be a kormány azokat, akik súlyosan beteg gyermeküket az év 365 napján, 24 órás szolgálatban ápolják – mondják a segélyplafon ötletén megdöbbent érintettek.
Magyarországon évente több száz nő gyilkosa egy vírus, a HPV, amellyel szemben egyelőre csak az oltás adhat védelmet, ennek ára azonban sokak számára elrettentő. Talán nemsokára ingyen…
F. Szabó Kata | 2012. október 9.
Magyarországon évente több száz nő gyilkosa egy vírus, a HPV, amellyel szemben egyelőre csak az oltás adhat védelmet, ennek ára azonban sokak számára elrettentő. Talán nemsokára ingyen…
A létszám lesz a legkényesebb pontja annak, hogy a kórházak teljesítsék a legújabb minimumfeltételeket. Az összegzés előtt álló országos felmérésből már most látható: néhány…
2012. október 8.

„Hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne a pénznyerő automatákba dobálják a pénzüket” – hangzik a kormány egyik fő érve a játékgépek sürgős betiltása mellett.
Önkéntes lelki segélyszolgálat próbál a leszázalékoltságukat elvesztő rokkantak tucatjaiba lelket önteni, gyakran az öngyilkossági szándékukról kell lebeszélni őket. A…