szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Fontos téma, gyenge előadás – olvasni a bemutató óta született kritikák zömében, azzal az elnéző kiegészítéssel, hogy bár a dramaturgia több mint hiányos, a karakterek…

Csejtei Orsolya | 2013. november 4.

Maga az élet
 

A sokadik meghajlás után néhányan már állva tapsolnak, majd Alföldi Róbert és a többi alkotó is a színpadra érkezik. A rendezőt Stohl András és László Zsolt fogja közre. Alföldi…

Krausz Viktória | 2013. október 27.

A sokadik meghajlás után néhányan már állva tapsolnak, majd Alföldi Róbert és a többi alkotó is a színpadra érkezik. A rendezőt Stohl András és László Zsolt fogja közre. Alföldi…

Krausz Viktória | 2013. október 27.

 

Sokszor úgy tűnik, védőháló nélkül végez halálugrásokat. Noha született csapatjátékos, képes elvinni a vállán egy egész társulatot. Mélységek és magaslatok között száguld…

Szentgyörgyi Rita | 2013. október 27.

Stohl András: Nem ütne ekkorát
 

Valamivel csak el kell ütnünk a vasárnapig lassan vánszorgó időt. Nem lesz nehéz dolgunk a héten, ha marad pár szabad óránk némi szórakozásra, kulturális töltekezésre.

Kertész Anna | 2013. október 21.

A vasárnap túl messze van
 

Könnyed vígjáték az Orlai Produkció legújabb, Hitted volna? című egyfelvonásos darabja – tökéletesen alkalmas arra, hogy felrázza, felvidítsa az ember hétköznapjait.

Hardi Judit | 2013. október 15.

Beárazott életek
 

A tizenhárom éve alapított Kék Művészügynökség a hazai színházi, irodalmi élet számos neves szereplőjének teljes körű képviseletét látja el. Nemrég KékSzobaHall címmel…

Szentgyörgyi Rita | 2013. október 15.

Kicsi ország, pici szakma
 

Hajdani tanára, Iglódi István „találta ki őt” igazgatónak. Szenvedélyes és tudatos vezető. A kudarctól a felemelkedésig népszerűtlen intézkedések sorozatát vállalta, hogy talpra…

Szentgyörgyi Rita | 2013. október 7.

Mostohagyermek édes szülője – interjú Őze Áronnal
 

Súlyos témák kerülnek terítékre az elkövetkező hetekben a Trafóban.

D.-H. N. | 2013. szeptember 23.

Súlyos témák kerülnek terítékre az elkövetkező hetekben a Trafóban.

D.-H. N. | 2013. szeptember 23.

 

Van egy falu valahol Magyarországon, ahol a közmunkaosztás pofára megy, ahol szökőkútavató ünnepségre „hívnak le” EU-s pályázati pénzt, hogy abból tarthassák a polgármester…

Kertész Anna | 2013. szeptember 23.

Túra a valóságba
 
szep
09

Mostanra, úgy tűnik, oszlani kezdenek a színházi világ egén feltornyosult viharfellegek, s bár újra és újra feltűnik egy-egy gomolyfelhő, azért már egészen jól látszik, mi mindent…

Csejtei Orsolya | 2013. szeptember 9.

Ügyes évad
 
szep
08

15 éves a Trafó – a főváros egyik legfontosabb, kortárs művészeteknek teret adó intézménye a múltidézés helyett előre mutató programokkal ünnepli a jubileumot.

D.-H. N. | 2013. szeptember 8.

15 éves a Trafó – a főváros egyik legfontosabb, kortárs művészeteknek teret adó intézménye a múltidézés helyett előre mutató programokkal ünnepli a jubileumot.

D.-H. N. | 2013. szeptember 8.

 

Alföldi Róberten, illetve a Nemzeti Színház művészein és csapatán kívül talán ő tud a legtöbbet a teátrum elmúlt öt évéről. Az utolsó hónapokat a társulattal és a…

Kertész Anna | 2013. szeptember 8.

Leigázhatatlan a színház – interjú Csáki Judittal
 

Az István, a király Papp László Budapest sportarénabeli péntek esti bemutatóját nemcsak a színházrajongók várták. Másfél hete készültek rá a „kifinomult” műértők is, akiknek…

Krausz Viktória | 2013. szeptember 1.

Mocskolódó műértők
 

Az István, a király egy magyar blockbuster. Az elmúlt harminc évben sokszor, sok helyütt adták elő, és mindig óriási siker volt: a közönség az előadókkal együtt énekelte az ismert…

Schilling Árpád | 2013. augusztus 25.

Schilling Árpád: Nemzeti giccs és civakodás
 

Komoly szellemi kihívást jelent számára előremozdítani a hazai színházi rendszer és oktatás ügyét. Emellett kötelezte el magát a Krétakörrel, miután 2008-ban feloszlatta a…

Szentgyörgyi Rita | 2013. augusztus 11.

Nem kussol – interjú Schilling Árpáddal
 

Audrey Hepburn és Gregory Peck, az ötvenes évek Rómája: Hatvan évvel a moziörökzöld után Fekete Ernő és Tenki Réka repíti el a nézőket Paul Blake szövegére és Cole Porter…

Szentgyörgyi Rita | 2013. július 29.

Kirándulás a bulvárba
 

A demokrácia hiánya mindig érzékenységet szül – mondja Kulka János, akit ez az érzékenység egyre gyakrabban sodor közéleti szerepekbe. Ő a színészetet többre tartja, de a közéleti…

Szentgyörgyi Rita | 2013. július 14.

Muszájhős – Kulka János színpadi és közéleti szerepeiről
 

„Roppant szomorú, hogy a miniszter a világhírű Krétakörről annyit tud csupán, hogy hőbörgők egyesülete” – mondja Pintér Béla előadóművész Balog Zoltán miniszter múlt heti…

Krausz Viktória | 2013. július 1.

Függetlenítve