szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

A 2010-ben még többségében a Fideszt támogató pedagógustársadalmon belül is helyrehozhatatlanul megingott a bizalom, de ez a kár semmi ahhoz képest, amit a fiatalok körében a kormány…

VH ajánló | 2016. április 2.

A kormánypárt és a fiatalok generációja: a Fidesz ma már ciki
 

Március idusa után a magyar demokratikus ellenzéknek mihamarabb két kompromisszumot kell elfogadnia. A demokratikus pártoknak meg kell egyezniük egymással a közös indulásról, a civil…

Ágh Attila | 2016. március 29.

Március idusa után a magyar demokratikus ellenzéknek mihamarabb két kompromisszumot kell elfogadnia. A demokratikus pártoknak meg kell egyezniük egymással a közös indulásról, a civil…

Ágh Attila | 2016. március 29.

 

Hová fejlődhet a szakpolitikainak indult tiltakozáshullám? Ha azt vesszük alapul, hogy az oktatás átalakítása szerves része az Orbán-rezsim világnézetének, akkor fenntartható-e ilyen…

Ónody-Molnár Dóra | 2016. március 29.

Kikerülik a falat - Lakner Zoltán a Tanítanék Mozgalomról, a készülő országos tiltakozásról
 

Nincsenek nagypolitikai ambícióik, mégis sokan a Tanítanék Mozgalom képviselőitől várják, hogy megroppantsák az Orbán-rendszert.
- A kormány mindent bevet, hogy aláássa a…

F. Szabó Kata | 2016. március 29.

Bírjuk a gyűrődést - Törley Katalinnal, a Tanítanék Mozgalom egyik képviselőjével beszélgettünk
 

Rengeteg diák került nehéz helyzetbe, mert úgy változtak meg az érettségi szabályai, hogy nem kaptak elég időt a felkészülésre. Ebből is látszik: hiába alakítják át a KLIK-et,…

Ónody-Molnár Dóra | 2016. március 29.

Érettségi előtt szívat a kormány
 

Megcsúszott a Jobbik. Beelőzte az MSZP a Jobbikot a teljes lakosság körében a Publicus Intézet mérése szerint, azaz majdnem másfél év után nem a szélsőjobboldali formáció az ország…

VH ajánló | 2016. március 26.

VH-Publicus mérés: Megcsúszott a Jobbik
 

Nincsenek nagypolitikai ambícióik, mégis sokan a Tanítanék Mozgalom képviselőitől várják, hogy megroppantsák az Orbán-rendszert - A kormány mindent bevet, hogy aláássa a…

VH ajánló | 2016. március 26.

A Tanítanék Mozgalom vezetői hitelesek: elismert iskolaigazgatók, tanárok - Ügyesen választották a tiltakozás eszközét
 

Munkatársunktól | 2016. március 20.

Megkérdeztük…Pukli Istvánt, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját
 

A kockás inges és az esernyős forradalom nem kedvez a szakszervezeteknek. A hivatásos érdekvédők egyelőre nem tudnak mit kezdeni a formálódó elégedetlenséggel. Villáminterjú Kiss…

(KÖVESDI) | 2016. március 20.

A kockás inges és az esernyős forradalom nem kedvez a szakszervezeteknek. A hivatásos érdekvédők egyelőre nem tudnak mit kezdeni a formálódó elégedetlenséggel. Villáminterjú Kiss…

(KÖVESDI) | 2016. március 20.

 

Új, veszélyes terepre léptek a Tanítanék Mozgalom képviselői, ahol elődeik elvéreztek.
- A szakszervezetek félnek a polgári engedetlenségtől, de nem kínálnak igazi…

Ónody-Molnár Dóra, Nagy B. György, Krausz Viktória | 2016. március 20.

Fókuszban a tanárok mozgalma: Álljon meg a tanmenet?
 

"Álljon meg a tanmenet?" címmel olvasható a március 19-én megjelent Vasárnapi Hírekben lapunk munkatársainak összeállítása. - Ónody-Molnár Dóra, Nagy B. György és Krausz Viktória…

VH ajánló | 2016. március 19.

A mozgalom padlót foghat, de meg is rengetheti a Fidesz-rezsimet - Mi ebben a vicces Orbán számára?
 

Nem őszinte az a mosoly. Hiába mondta a miniszterelnök, hogy ő csak tréfának vélte a felszólítást: kérjen bocsánatot az oktatás területén véghezvitt kormányzati rombolás miatt! A…

VH ajánló | 2016. március 19.

Viccnek durva - Orbán pökhendi megjegyzése csak fokozta a dühöt
 

Kádár álma valósul meg az apolitikus nemzet létrejöttéről? Van rá esély! Jól jellemzi a mai közéletet, aki bírál, sietve teszi hozzá: ő civil, szakmai alapon kritizál. Nem…

Szüdi János | 2016. március 15.

Kádár álma valósul meg az apolitikus nemzet létrejöttéről? Van rá esély! Jól jellemzi a mai közéletet, aki bírál, sietve teszi hozzá: ő civil, szakmai alapon kritizál. Nem…

Szüdi János | 2016. március 15.

 

Minden eddiginél nagyobb tüntetésre készülnek a pedagógusok és az őket támogatók március 15-én. Az oktatás helyzetével elégedetlen kockás inges menet az Andrássy út Hősök tere…

F. Szabó Kata | 2016. március 15.

Március 15-ére összehozta az Orbán-kormány a háromnegyedes többséget - önmaga ellen
 

Ónody-Molnár Dóra, F. Szabó Kata | 2016. március 15.

Mit kíván a magyar tanár
 

Országszerte megemlékezésekkel, családi programokkal ünneplik a forradalom 168. évfordulóját március 15-én. A kormány a Múzeumkertben prezentálja az állami rítust – hogy semmi ne…

Munkatársainktól | 2016. március 15.

Demonstrálva ünnepel az ország
 

Lapunk március 15-e előtt kiváló írók, költők írásait is kérte a nemzeti ünnep alkalmából. Ajánlónk a "Mit kíván a magyar nemzet?" című összeállításunkból:

VH ajánló | 2016. március 13.

'Kártékony dilettánsok kezében az ország. Lassan minden, professzionalitást igénylő rendszer összeomlik...'
 

"Háromnegyedes többség" címmel foglalta össze a nemzeti ünnepre meghirdetett fővárosi demonstráció előzményeit Szabó Kata: "Minden eddiginél nagyobb tüntetésre készülnek a…

VH ajánló | 2016. március 13.

Minden eddiginél nagyobb tüntetésre készülnek március 15-én - Óriási többség áll mögöttük