Felejthetetlennek legfeljebb a – közlekedési káoszért káromkodó – budapestiek tarthatják az e heti Kína–Kelet-Európa csúcstalálkozót, ahogyan csupán a magyar kormánymédiában…
Mennyire gazdag ez az ország és mennyi meló lehet benne, ha ennyi mindent le lehet tőle nyúlni, ha ennyi mindenére rá lehet telepedni, és mégis zavartalanul él tovább. Szétcsúszhatna,…
A kormányrúd több mint hét éve az övék, a felelősség még mindig a korábbi kormányoké – ezt mutatja az Emberi Erőforrások Minisztériumának reakciója a héten napvilágot látott…
„Csak az számít, hogy ki mondja” (Oscar Wilde). Fogadok, hogy az ír költő, író soha nem vett részt az igazságügyi bizottság egyetlen ülésén sem. Akkor miből jött rá erre?
Nagy Sándor kardjával vágta ketté a kibogozhatatlan gordiuszi csomót, a berlinit egész héten próbálták kibogozni a német pártvezérek. Akiknek szavazóikkal együtt komoly szerepe volt az…
Most jó lenni PSG-snek: amióta újabb két brazil, a 105-szörös válogatott, a sárga mezesek szereplési öröklistáján – a 2002-ben világbajnok Lucio társaságában – már a…
Hegyi Iván | 2017. november 26.
Most jó lenni PSG-snek: amióta újabb két brazil, a 105-szörös válogatott, a sárga mezesek szereplési öröklistáján – a 2002-ben világbajnok Lucio társaságában – már a…
„Ugyan meddig élsz vissza még a türelmünkkel?” – tehetik fel előbb-utóbb a híres cicerói kérdést az Európai Unió meghatározó vezetői a varsói és budapesti Catilinának.
Amennyire imádom a futballt, annyira taszít engem a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség. Méghozzá jó ideje már, tehát korántsem az utóbbi esztendők ugyancsak gyomorforgató botrányaitól…
Alábecsülte saját verbális képességeit Orbán Viktor, amikor annak idején azt mondta, nem azt kell figyelni, amit mond, hanem azt, amit csinál. Azt ugyanis képtelenség megérteni, ha nem…