szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Szórakoztató, okító, hasznosítható és nagyon jól olvasható könyvet írt és jelentetett meg kollégánk, Faragó József.

Bächer Iván | 2013. január 7.

Szórakoztató, okító, hasznosítható és nagyon jól olvasható könyvet írt és jelentetett meg kollégánk, Faragó József.

Bächer Iván | 2013. január 7.

Képzeletbeli sétára invitálja a látogatót a 2010-es évek Budapestjén Gulyás Miklós fotóművész legújabb, Korzó című kiállítása. Az alkotó nem tesz mást, csupán az utcán…

Diószegi-Horváth Nóra | 2013. január 7.

Indokolatlan tobzódás
 
Nőnek lenni Hollywoodban nehéz. Szép nőnek lenni még nehezebb. Szép nőnek és rendezőnek lenni pedig elképzelhetetlenül hatalmas kihívás. Főleg, ha a szakmai cinikusok még azt is…

Návai Anikó | 2013. január 7.

Oszama nyomában – Beszélgetés Kathryn Bigelow Oscar-díjas filmrendezővel
 
„Egy baráti csevegésen határoztuk el még decemberben, hogy alapítunk egy szakmai egyesületet, mert egyenként hiába puffogunk és mondjuk el aggályainkat, az kevés, tenni kell valamit,…

Krausz Viktória | 2013. január 7.

Színházi vének tanácsa
 
Az MTVA szerint D. Tóth Kriszta a távozásának „nem túl elegáns” kiszivárogtatásával „a médián keresztül kívánt nyomást gyakorolni a döntéshozókra”.

Krausz Viktória | 2013. január 6.

Majkától is fél az MTVA
 
Őssejtkutatók Nobel-díja, elektromos műszem, újabb AIDS-gyógyszer, teljes tüdő- és méhbeültetés, hazánk első végleges műszívbeültetése – néhány bizonyítéka, hogy 2012 sem…

Kun J. Viktória | 2012. december 31.

Orvosi áttörések éve
 
Nem csak sportolóink remekeltek az idei olimpián, több alternatív megmérettetésen, egymástól gyökeresen eltérő területeken is kiváló eredményeket értek el a magyar versenyzők.

F. Szabó Kata | 2012. december 31.

A Vasárnapi Hírek egyik legfiatalabb riportalanya, a hatéves Bendegúz szerint az év játéka egyértelműen a LEGO Hero Factory sorozata.

Kiss Orsolya | 2012. december 31.

A Vasárnapi Hírek egyik legfiatalabb riportalanya, a hatéves Bendegúz szerint az év játéka egyértelműen a LEGO Hero Factory sorozata.

Kiss Orsolya | 2012. december 31.

Összeválogattuk azokat a 2012-es technológiai újdonságokat és változásokat, amelyek globálisan rendezik át a világunkat és a jövőnket.

Lebhardt Olivér | 2012. december 31.

Összeválogattuk azokat a 2012-es technológiai újdonságokat és változásokat, amelyek globálisan rendezik át a világunkat és a jövőnket.

Lebhardt Olivér | 2012. december 31.

Ismét elismerésekben részesült a magyar vendéglátás. A The Daily Meal által összeállított, a 101 legjobb európai éttermet tartalmazó listára két magyar hely, a Michelin-csillagos Onyx…

F. Szabó Kata | 2012. december 31.

Térképre kerültünk
 
Világkörüli turnéja kapcsán, kvázi vendégként érkezik haza, egészen pontosan a Művészetek Palotájába január 2-án György Ádám, akit a nemzetközi szakma a világ tíz legjobb…

Csejtei Orsolya | 2012. december 31.

A Carnegie Halltól a foci Eb-ig
 
Nagy visszatérések és jelentős jubileumok éve volt az idei a moziverzumban.

Bálint Orsolya | 2012. december 31.

Nagy visszatérések és jelentős jubileumok éve volt az idei a moziverzumban.

Bálint Orsolya | 2012. december 31.

Mérgelődtünk, zúgolódtunk, mégis az X-Faktort néztük a legtöbben az idén. Nyugaton már nevet is adtak az idők kezdete óta létező, ám mostanra egyre meghatározóbb jelenségnek: ez a…

December végéről visszatekintve egész másnak látni az év kiállítási palettáját, mint amilyennek folyamatában tűnt.

Csejtei Orsolya | 2012. december 31.

Kiállítási anzix
 
Nem szívesen írom le valamiről, hogy az év „leg”-je, meg kevésbé, hogy legilyenebbje vagy legolyanabbja, mert „legnek” lenni, objektív hangzása ellenére, az egyik legszubjektívabb…

Csejtei Orsolya | 2012. december 31.

AIDS-esek és öngyilkosok
 
Lali még karácsony előtt le akarta vinni a feleségét és megmutatni neki az ő leendő kis aranybányájukat, a házat, amiből a lacikonyhát fognak tavasszal kialakítani. Azt mondta, két…

Tóth Krisztina | 2012. december 31.

Bár tekintetünk a jövőbe fúródik, s tűkön ülve várjuk a pillanatot, hogy a kortárs szépirodalom francia fenegyereke, Michel Houellebecq áprilisban díszvendégként fővárosunkba…

(horner) | 2012. december 31.

Hosszú évek óta nincs Szilveszter az Amadinda Ütőegyüttessel közösen adott koncertje nélkül, „maratonra” készül, jótékonysági kezdeményezés bármikor számíthat rá, és ha úgy…

Csejtei Orsolya | 2012. december 30.

Neki zörög a dob – interjú Presser Gáborral