„Idegeneket sosem gyűlöltem, sosem vetettem meg csupán azért, mert idegenek; soha ellenségemet meg nem aláztam, csak mert ellenség. Jobban örültem, ha barátokra tettem szert, mint ha…
F. Tóth Benedek | 2015. augusztus 9.
„Idegeneket sosem gyűlöltem, sosem vetettem meg csupán azért, mert idegenek; soha ellenségemet meg nem aláztam, csak mert ellenség. Jobban örültem, ha barátokra tettem szert, mint ha…
Szenzációs bejelentéssel állt elő a NASA 2015. július 23-án: megtalálták a Föld unokatestvérét. Vagyis azt a bolygót, amelyik feltételezhetően hasonlít a Földre. Ám mielőtt…
Annyi színházban játszott már, hogy azt mondja, ő a legnagyobb magyar vándorszínész. Már kezdő színészként is mert nemet mondani a Nemzeti Színház igazgatójának. Katonai…
Kántás Andor pilóta, repülő- és ejtőernyős oktató jelenleg – ha nincs itthon – kisgépeket szállít Szaúd-Arábiába. Nem mellesleg ő Szaúd-Arábia egyik főpilótája, és még…
A felfokozott idegállapot, a megemelkedett adrenalinszint, a megváltozott hormonháztartás miatt felgyülemlett feszültségnek valamilyen módon távoznia kell. A sportban is. Ám vannak…
Örökké pergő film az élet, és mindenkinek jut benne néhány jelenet vagy epizódszerep. Miért kezdem így ezt a cikket, amely egy vidéki városba érkező mozgó moziról szól? Nos, csak…
Budapest ismét megrendezte a Rendőr és Katonai Mesterlövő Világkupát. Immár a tizennegyediket. Ezúttal is a legjobbak jöttek el, hogy kiderüljön, közülük is ki a legjobb.
Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem. - Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni. - Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésről,…
Mártózik és sül - Grill vagy barbecue (BBQ), az itt a kérdés! Merthogy egyáltalán nem mindegy, hogyan sütjük a húst, s főként az nem, hogy milyet. Ezúttal a BBQ-sütés van terítéken,…
Fordítóként jegyezték, aztán regényével íróként vált ismertté. - Tegeződünk, mert kollégák vagyunk, írók között ez szokás. - Interjú Totth Benedekkel, a kőkemény…
Van egy államtitkár, aki szerint a demokráciába belefér a halálbüntetés, miközben ellenzi; aki utat építtet a falujához, mert az mondja, az mindenkinek hasznára válik; s aki azt vallja,…
– Nincs könnyű helyzetben a Haladás, Az NB I. tabella alsó házában áll. A cél a bennmaradás. Ilyen helyzetben gratulálni kell vagy sok szerencsét kívánni egy frissen kinevezett…
Orbán–Simicska háború? Európai Unió kontra magyar kormány? Milliárdok repkednek, forintokat vetnek össze kilométerekkel, miközben áll az M4-es autópálya építése. Félve és…
Sport vagy show? Mutatványosok gálája vagy fizikai teljesítmény? Milliók rajonganak érte, és vannak, akik csak nevetnek rajta, de tény: az arénák hetente háromszor is megtelnek, mert az…
Mindenkinek van egy hegye, amit életében legalább egyszer meg kell másznia. Vannak, akik egész életükben hegyet másznak, mások eleve a hegyen élnek. Márton atyának mind a kettő…
Brutális lábsérülést szenvedett Federico Mattiello, a Juventustól a Chievóhoz kölcsönbe érkező középpályás, amikor az AS Roma elleni találkozón szerencsétlen módon ütközött a…