Zsúfolt lesz az idei, március 20-án, Melbourne-ben kezdődő Forma–1-es versenysorozat, hiszen a korábbi 19 helyett 21 futamon állnak rajthoz a pilóták. Lesz új helyszín is, Bakuban az…
Kovács Sarolta világbajnok a 2015-ös berlini világbajnokságon elért hatodik helyével a magyar öttusázók közül elsőként szerzett kvótát a riói ötkarikás játékokra. 2012-ben…
Csernoviczki Éva nemrég bronzérmet nyert az olimpiai kvalifikációs Grand Slam-versenyen Párizsban, és már a zsebében érezheti a riói repülőjegyet. Az olimpiai és világbajnoki…
A magyar atlétika ikonja, a szombathelyi kalapácsos ember, azaz Pars Krisztián huszonkét évesen vett részt először az ötkarikás játékokon. Athénban, 2004-ben eredetileg az ötödik lett,…
Van egy fiatal hölgy, aki balkézről vette az Eb-döntőt. Ebben a kijelentésben azonban egy csepp rosszindulat sincs, mert Kisteleki Hanna, az Európa-bajnok női vízilabda-válogatott tagja…
Egyik csapattársa sajnálatos betegsége miatt 2007-ben „beugrott” a szentpétervári vb-re induló kardcsapatba – és aranyéremmel tért haza. Így lett 17 évesen minden idők legfiatalabb…
Kozák Danuta kétszeres olimpiai, sokszoros világ- és Európa-bajnok kajakos 2008-ban a pekingi ötkarikás játékokon 500 méteren ezüstérmes lett a kajak négyesben. A 2012-es londoni…
Sidi Péter, világ- és többszörös Európa-bajnok sportlövő tavaly a Dél-Koreában rendezett Világkupán szerzett indulási jogot a riói olimpiára, miután megnyerte a férfi légpuskások…
Az olimpiai arany még hiányzik Cseh László gyűjteményéből - Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó rendkívül sikeres évet zárt 2015-ben.
Minden sportoló legnagyobb álma, hogy részt vehessen az olimpián. Van, akinek ez többször is sikerül, de az már jóval ritkább, ha egy versenyző sorozatban hatszor képviselheti hazáját…
Lapunkban hagyomány, hogy az olimpia évében bemutatunk olyan sportolókat, akik az ötkarikás játékokon pontszerzésre, akár éremre, talán a legfényesebbre is esélyesek. Elsőként…
Bizakodó hangulatban utazott a dániai világbajnokságra a magyar női kézilabda-válogatott, amely először Tunézia ellen lép pályára (lapzártánk után A tunéziai csapat elleni 39-20-as…
Az első rajtkockából indulva hibátlan vezetéssel nyerte meg Kancsár Ferenc Portugáliában a Rotax Max Challenge Grand Final versenysorozat döntőjét. A versenyt a gokartosok nem hivatalos…
Nemrég aranyérmet nyert Tokióban a súlycsoport nélküli shinkyokushin karate-világbajnokságon. A soproni Kamikaze SE versenyzőjét, Szepesi Csengét kérdeztük.
„A kazanyi úszó-világbajnokság előtt derült égből csapott le rám a betegség. A mononukleózisnak semmiféle előjele nem volt, de szerencsére már jól vagyok és túlléptem rajta. Az…
Gálfi Dalma édesapja teniszpályát üzemeltetett, így adott volt, hogy kipróbálja a játékot. Négy-öt éves korában fogott először ütőt. A ma már 17 éves ifjú magyar hölgy…
Gereblyét kapott szülinapra - Győző. Ha valakire illik ez a név, az a négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőröző Kulcsár Győző, aki a napokban ünnepelte 75.…
Harmincéves visszavágó - Wimbledon, 1985. július 6. Magyar sporttörténelmi dátum: Taróczy Balázs az első magyar, aki a svájci Heinz Günthardttal megnyerte a páros teniszdöntőt.…