szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Török a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság vezetője. Olcsó poén, elismerem, és különben sem illik nevekkel játszani. Viszont kihagyhatatlan. Főként azért, mert…

F. Tóth Benedek | 2016. szeptember 11.

Heti abszurd: Bizonyosan
 
Mert vissza csak annak adhatunk, akitől kaptunk. A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a Csillaggal kitüntetésemet én az 1989-ben kikiáltott III. Magyar Köztársaságtól…

Bitó László | 2016. szeptember 11.

Ha a magunkévá tesszük Bernd Storck szakvezető meccs előtti véleményét, mely szerint „az év mérkőzése” következik a magyar válogatott számára Feröeren, akkor rezignáltan kell…

Hegyi Iván | 2016. szeptember 11.

Szópárbajukra csak két hét múlva kerül sor, ám már szerda este is együtt szerepelt, ha csak egymás után is, az a két elnökjelölt, akiknek egyike január 20-tól Amerikát fogja…

Avar János | 2016. szeptember 11.

Nem szeretnék senkit feleslegesen a köztem és az index.hu kiadója, illetve a köztársasági elnök között zajló személyiségi jogi per részleteivel untatni, ám az igazságszolgáltatási…

Vágvölgyi B. András | 2016. szeptember 11.

A Vasárnapi Hírek 2016. 36. számában megjelent olvasói levelek - Krenner István karikatúrájával.

Olvasói levél | 2016. szeptember 5.

Most itt az esély
 
Csak az történt, aminek történnie kellett. Gyömrőn újraválasztották a régi polgármestert. Elsöprő többséggel. A szavazók 80 százaléka voksolt rá. Ezzel nem is volna baj. Ha valaki…

F. Tóth Benedek | 2016. szeptember 4.

Heti abszurd: Porba hull
 
Kivételesen egyetértek a kormánnyal, amely most azt hirdeti, hogy „Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét!”. Ám sajnos tartok tőle, hogy éppen az Orbán- kormány teszi jövőnket…

Avar János | 2016. szeptember 4.

Vasárnap kezdődnek a 2018-as labdarúgó-világbajnokság európai selejtezői, és kedden már „az év mérkőzése” következik, legalábbis ezt mondta Bernd Storck szövetségi kapitány a…

Hegyi Iván | 2016. szeptember 4.

Egyik nagy ajándéka az emigrációnak, hogy évente egyszer-kétszer az ember újra felfedezheti a hazáját. Ülök a gépen Madridon át Budapest felé a szokásos, megunhatatlan és…

Orsós László Jakab | 2016. szeptember 4.

A Vasárnapi Hírek 2016. 35. számában megjelent olvasói levelek - Krenner István karikatúrájával.

Olvasói levél | 2016. augusztus 31.

S.O.S., avagy a népszavazással megint megmentjük a népet...
 
Válogatás Heti abszurd rovatunkban.

F. Tóth Benedek | 2016. augusztus 28.

Orbánnak csak most tűnt fel - fel is háborodott
 
Ebből, így, soha nem lesz párbeszéd. Szándékosan nem írtam oda, hogy értelmes, mert annak már évek óta nem sok nyoma. Divatosabb a zsigeri mód: vér az agyba, feszítés gyomorban,…

F. Tóth Benedek | 2016. augusztus 28.

Ebből, így, soha nem lesz párbeszéd. Szándékosan nem írtam oda, hogy értelmes, mert annak már évek óta nem sok nyoma. Divatosabb a zsigeri mód: vér az agyba, feszítés gyomorban,…

F. Tóth Benedek | 2016. augusztus 28.

A halálomról terjesztett hírek erősen túlzóak – táviratozta Mark Twain az őt már elparentáló újságnak. Az olasz hadihajó fedélzetén tartott hármas csúcsról hasonló politikai…

Avar János | 2016. augusztus 28.

Eddig úgy tudtam, hogy a büntetőeljárás, beleértve a nyomozást is, nem hitbéli kérdés. Belátom, tévedtem. Nem a bizonyítékok keresése, vizsgálata, mérlegelése dönti el, hogy…

Sándor Zsuzsa | 2016. augusztus 28.

Az első világháború óta bizonyosan létezik egy örök magyar panasz: ezek a románok milyen jól adják el magukat külföldön, milyen jó a diplomáciájuk, mennyire állva hagyják a magyar…

Vágvölgyi B. András | 2016. augusztus 28.

Vágvölgyi B. András: Töltetek vándorúton
 
A kilátó melletti dombon szoktam találkozni Bélával, ahol a földnek bioenergiája van, és fél óra alatt úgy föltölti az embert, hogy majd’ kibújik a bőréből. Béla szőke, kék…

Podmaniczky Szilárd | 2016. augusztus 21.

Kicsit mindig tartunk négyévente az amerikai elnökválasztás kimenetelétől, de ez rendszerint csupán politikai beállítottság függvénye. A baloldaliak a demokrata jelöltnek, a…

Avar János | 2016. augusztus 21.