A nép nagyon elszegényedett, nem csoda, hogy nyomorában elégedetlenkedik. „Elmentek a megszállók, de ez önmagában kevés. Zaymus Gyula regényes korrajza azt állítja, hogy a lakosság egy…
Brutusnak mégsem nevezhető, lévén Trump igazi fia, s ekként a szándékosság is kizárható, ám az kétségtelen, hogy ifjabb Donald döfte az első tőrt apja hátába. Mintegy igazolva a…
Az Egyesült Államokban, ha megölsz valakit a Yellowstone parknak egy bizonyos részén, akár büntetlenül meg is úszhatod. A világ legrégibb nemzeti parkja ugyanis három különböző…
Nem engedték külföldön gyógykezelni a kínai hatóságok az ország legismertebb ellenzéki aktivistáját, Liu Hsziao-pót, aki csütörtökön hunyt el 61 éves korában. Legutóbb a hitleri…
Dicsérni jött, nem „temetni” Donald Trumpot varsói közönsége, ami nem meglepő, hiszen Kaczynski „patrióta piknikre” hívott nacionalista jobboldali hívei töltötték meg a teret:…
Kezdjük a végével: a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette a Komáromy Gergővel szemben elkövetett kényszerítés gyanúja miatt indított eljárást.
A legváratlanabb pillanatokban szembesülhet az ember azzal, hogy tele van előítélettel. Magam nemrég a Baross utcai négyes-hatos megállóban, ahol egyébként is igazán sok minden…
Jól számoló kollégám (444.hu) kikalkulálta, hogy az úszó-vb alkalmából 2,1 milliárdért a Duna-partra épített és három napig használt műugrótoronyból 35 versenyzővel számolva a…
Üres a nyugati világ hajóhídja, csupán egy imitátor téblábol rajta, akit a „legénység” tisztelni csupán amerikai elnöki posztja folytán kénytelen, ám kapitányként képtelen.…
Pókember, Vasember, Superman, Batman, Farkasember – hetente új formában jelentkezik a kormányunk, de a lényeg ugyanaz: a realitásokon és a ráción túli eszközökkel veti magát a…