Sipos Pál egy budapesti elit iskola, akkori nevén a Ságvári (ma ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) magyartanára volt, 25 évvel ezelőtt tinédzser fiúkkal és lányokkal létesített…
20 esztendőnk hatalom! Két évtizede színesek az utcák – legalábbis évente egy napon bizonyosan azzá válnak, hirdetve a világ és az emberek sokszínűségét. Legalábbis Magyarországon.…
MOTTÓ: „Az egykori kollégiumi szobában olyan csend volt, hogy csaknem hallani lehetett, mit súgnak a falak. S ahogy újra és újra körbenéztem, végül elhittem, hogy talán megláthatok…
Oszama bin Laden nem halt meg, ám az amerikaiak, akik megölették, egészen máshogy csinálták, mint ahogy mondják. Diana hercegnő a mai napig boldogan él, ám valójában az angol királyi…
Cipóba sütött ráspoly – körülbelül így képzeljük el a börtönből való megszökés legfőbb kellékét. Pedig a valóságban ennél jóval komolyabb (és néha viccesebb) megoldásokkal…
Hegyek, völgyek, hullámok. - 3600 hullámvasút van a világ vidámparkjaiban. Többségük (3179) a Nemzetközi Hullámvasút Adatbázis szerint ülős, 176 fából készült.
Ránézésre nem tűnnek könnyen mozdíthatónak, ám a tolvajokat ez sem rettenti vissza. A köztéri szobroknak nincs könnyű sorsuk, pedig szó szerint nehéz ellopni őket.
Már szinte elkezdtük átsatírozni a földrajzi atlasz vonatkozó részeit, és kiegészíteni a tárgymutatót, amikor a héten jött a hír: Liberland államalapítóját letartóztatták a…
Hogy miben hasonlít egymásra a forgóeke, a kéregöntésű henger és a napenergiával működő tengervíz-sótalanító berendezés? Mind magyar feltalálók nevéhez köthetők. És ez még nem…
Van félnivalója Putyinnak, mert akár Hruscsov sorsára is juthat: belső ellenzék döntheti meg uralmát – ezzel az elmélettel állt elő az amerikai Stratfor magán külpolitikai,…
Húsvéti riport az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek rendjéről. -Világszerte és hazánkban is egyre kevesebb az apáca. - Utoljára 2006-ban vettek fel jelentkezőt a Megváltós…
Öngyilkosság, baleset, rejtélyes merénylet – rájár a rúd most azokra, akik egykor szövetségesei voltak a tavaly februárban megbuktatott ukrán elnöknek, Viktor Janukovicsnak.
Diószegi-Horváth Nóra | 2015. március 30.
Öngyilkosság, baleset, rejtélyes merénylet – rájár a rúd most azokra, akik egykor szövetségesei voltak a tavaly februárban megbuktatott ukrán elnöknek, Viktor Janukovicsnak.