szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
A félreértések elkerülésére a címben nem egy rosszízű diákcsínyről van szó, hanem arról, hogy a 27 éves, civilben testnevelő tanárként dolgozó Kovács Alexandra nemrég a bahreini…

Fluck Miklós | 2018. december 11.

Tanárnő a ketrecben
 
Egy 19 éves fiatalember nagy sikerrel mutatkozott be idén a Csehország elleni tenisz Davis-kupa-találkozón. Piros Zsombor pillanatok alatt a magyar közönség kedvence lett, amikor az első…

Fluck Miklós | 2018. december 5.

Kétszázba vágyik
 
Egy sportág nemzetközi Hírességek Csarnokába bekerülni eleve nagy megtiszteltetés – hát még ha olyan illusztris társakkal együtt iktatják be az embert, mint Albert monacói herceg. A…

Fluck Miklós | 2018. november 20.

Ne legyen igazam!
 
nov
14

A cím nem egy kódszám, hanem azt jelenti, hogy nemrég Medveczky Erika nevét is bevésték a Magyar Kajak-Kenu Szövetség székházában található márványtáblára, a sportág örökös…

Fluck Miklós | 2018. november 14.

Erika 53.
 
Remekeltek a magyar fiatalok a Buenos Airesben megrendezett nyári ifjúsági olimpián, ahonnan 12 arany-, 7 ezüst- és 5 bronzéremmel tértek haza. Sorrendben a hetedik aranyat Pusztai Liza, a…

Fluck Miklós | 2018. november 7.

Liza karddal vágna utat Tokióba
 
Lenne egy találós kérdésem. Mi az a teqball? Mivel olvasóink közül valószínűleg nem mindenki hallott róla, ezért a válaszra Blázsovics Ádámot kértük, aki nemrég a franciaországi…

Fluck Miklós | 2018. október 31.

Világhódító magyar találmány
 
Bármily furcsán hangzik, akad Magyarországon olyan motorkerékpáros, akit nem zavar a kátyús, rázós, poros út, sőt szerinte minél rosszabb, annál jobb. Az illető nem más, mint a 26…

Fluck Miklós | 2018. október 17.

Minden ugrató más
 
Rákóczi Renátának nemegyszer kellett már megnyugtatni aggódó idegeneket, hogy nincs baj, csak épp kick-box meccse volt. A 30 éves versenyző nemrég történelmi sikert aratott, ő nyerte…

Fluck Miklós | 2018. október 4.

Keményebb kesztyűt húzott
 
A nagy visszatérő – így emlegetik Alekszejev Tamarát, aki a mexikói öttusa-világbajnokságon Kovács Saroltával és Földházi Zsófiával csapatban, sorozatban harmadszor lett…

Fluck Miklós | 2018. szeptember 26.

Jót tett a szünet
 
Az olimpiai ezüstérmes, többszörös Európa-bajnok Ungvári Miklósnak a szó valódi értelmében főpróba volt a közelmúltbeli Budapest Judo Grand Prix a jövő héten kezdődő bakui…

Fluck Miklós | 2018. szeptember 20.

A főpróba sikerült
 
Az első világbajnoki aranyunkat 1954-ben, a franciaországi Maconban a kajakozó ikerpár, Mészáros György és Mészáros István nyerte 1000méteren, és ezzel a kajak-kenu belépett a magyar…

Fluck Miklós | 2018. szeptember 6.

Övé a kétszázadik
 
„A riói olimpia előtt Tobai-Sike Renáta révén a magyarok közül mi szereztünk elsőként részvételi jogot az ötkarikás játékokra, de most, hogy a vitorlázók már elhoztak két…

Fluck Miklós | 2018. augusztus 30.

Most nem lesznek első fecskék
 
Hamarosan az eddiginél is sikeresebb időszak kezdődhet számunkra a kajak-kenu sportban, nemrég ugyanis kiderült, hogy a 2020-as olimpián párosban és egyesben országonként a korábbi 1…

Fluck Miklós | 2018. augusztus 22.

Egy 18 éves magyar lány nyerte az ugrás döntőjét a tornász Európa-bajnokságon. Ezt először 20 éve jelenthettük ki, 1998-ban ugyanis Varga Adrienn lett aranyérmes a szentpétervári…

Fluck Miklós | 2018. augusztus 13.

A szurkolók mellett természetesen a szakmát is foglalkoztatja, a zaklatott időszakát követően mire megy a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon Hosszú Katinka.

Fluck Miklós | 2018. augusztus 6.

Lényeg a helytállás
 
Balla Virág, a győriek kenusa volt a júniusi belgrádi kajakkenu Európa-bajnokság egyik legeredményesebb magyar versenyzője. Klubtársával, Devecseriné Takács Kincsővel 500 és 200 méter…

Fluck Miklós | 2018. július 25.

Jövő hét közepén kezdődik a vívók idei legfontosabb versenye, a világbajnokság, amelyet Kínában rendeznek. Tavaly Lipcsében a magyar válogatott három éremmel zárta a vb-t. Győzött…

Fluck Miklós | 2018. július 18.

Ha magyar férfi torna, akkor Berki Krisztián, szokhattuk meg az elmúlt bő egy évtizedben. Most viszont úgy tűnik, már nem csak a lólengés olimpiai bajnokától várhatjuk a jó…

Fluck Miklós | 2018. július 6.