Ilyen rövid egységidőre jutó parasztozás akkor sem hangzott el a magyar országgyűlésben, amikor még a Független Kisgazdapárt képviselői foglaltak helyet a patkó ívében. Igaz, ilyen…
Matolcsynak már megint mennie kell. Ez a mondat azt jelenti, hogy legalább egyszer már mennie kellett volna. Akkor sem tette. Pedig akkor még a Kúria becses tagjai is úgy gondolták, hogy a…
Összeállt a káosz. Ország ilyen kétségben régen állt. Ha a 2016. október 2-i népszavazás előtti hetet egyetlen filmbe sűrítenénk, azonkívül, hogy simán ki lehetne tenni rá a 18+…
Meg kell követni Vajda Zitát. Kevesen képesek arra, amire ő. Fényképe beborítja az ország egyik vezető gazdasági hetilapjának címlapját: félrebillent fejjel néz a lencse mellé,…
Ha Magyarország nyit a Selyemút felé, megadja magának az esélyt, hogy gazdaságának mérete kétszeresére emelkedjék. Ez nem valami buddhista jóslat, s még csak tízmilliószoros ereje…
Török a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság vezetője. Olcsó poén, elismerem, és különben sem illik nevekkel játszani. Viszont kihagyhatatlan. Főként azért, mert…
Csak az történt, aminek történnie kellett. Gyömrőn újraválasztották a régi polgármestert. Elsöprő többséggel. A szavazók 80 százaléka voksolt rá. Ezzel nem is volna baj. Ha valaki…
Ebből, így, soha nem lesz párbeszéd. Szándékosan nem írtam oda, hogy értelmes, mert annak már évek óta nem sok nyoma. Divatosabb a zsigeri mód: vér az agyba, feszítés gyomorban,…
F. Tóth Benedek | 2016. augusztus 28.
Ebből, így, soha nem lesz párbeszéd. Szándékosan nem írtam oda, hogy értelmes, mert annak már évek óta nem sok nyoma. Divatosabb a zsigeri mód: vér az agyba, feszítés gyomorban,…